
Hivatalosan is visszalépünk az RCM CUP-ból
Ez már régóta érett, de most már tudjuk, ezt fölösleges folytatni. Igaz, még vezetjük a bajnokságot, de csak idő kérdése, hogy meddig. Az RCM CUP-ban
Ez már régóta érett, de most már tudjuk, ezt fölösleges folytatni. Igaz, még vezetjük a bajnokságot, de csak idő kérdése, hogy meddig. Az RCM CUP-ban
Idén utoljára a Pannoniaring-en indultunk az RMC CUP-ban. Az okokról már írtunk, most néhány képet hozunk.
Ha egy bajnokságot úgy kezdesz, hogy sorba nyersz három futamot, akkor egyértelmű, ha nem győzöl az már elfogadhatatlan. Legalábbis elsőre így érzed. De, ha azt
Az első verseny onboard összefoglalója, ahol a második helyen értünk célba: A második verseny onboard videója, nem sikerült jól: Az első versenyen dobogóra állhattunk, íme
Nem ez volt életünk hétvégéje, második és negyedik hely, ennél jobbra számítottunk. De a bajnokságban még mindig vezetünk.
Jól sikerült az első rijekai kiruccanásunk. Az első versenyt megnyertük, és a második futamon a második helyen értünk be. Tökéletes! Növeltük az előnyt a bajnokságban.
A második helyszíne az idei RCM CUP sorozatban, mindenki számára újdonság volt, ismeretlen helyszín. A horvátországi Grobnik versenypálya a hetvenes évek végén épült, és meg
Végre vége a pihenőnek, és újra beindulnak a motorok az RCM CUP sorozatban. Mint írtuk, az első hétvégét a Hungaroring-en 100%-osan teljesítettük, mindent megnyertünk. Az
Érdemes visszanézni a videókat, főleg az onboard összefoglalókat. Nagyon kemény futamaokon vagyunk túl, egy 100%-os hétvégét teljesítettünk. RCM CUP 1. verseny RCM CUP 2. verseny
Mindent megnyertünk. Időmérést, két versenyt. Ennyire jól még soha nem kezdtünk idényt, reméljük a folytatás is hasonló lesz. Képek az első hétvégéről.
Pénteken megnyertük az időmérést, és az első versenyt. Ez még könnyűnek tűnhetett kívülről, persze nem volt az, de látszott, hogy idén a második futamok sokkal,
A Hungaroring-en megkezdődött a 2015-ös szezon, melyben szeretnénk megvédeni a 2014-es bajnoki címet, ez nem is kérdés. A pénteki időmérést majdnem eltaktikáztuk, az első gyors
A Slovakiaring után, a Hungaroring-en is sikerült tesztelnünk az RCM CUP rajtja előtt, és ismét jól sikerült a felkészülés, hisz a legjobb időket autóztuk. Jó
A Mark Rally csapat készített velünk egy rövid interjút, benne a 2015-ös tervekről van szó.
2015-ben is kiállítottuk az új autónkat az Apex Racing standjánál. Most néhány képet hoztunk az eseményről. Nagyon jól éreztük magunkat!
Az idei Autó-, Motor és Tuning Show-n mutattuk meg először a nagyközönségnek a 2015-ös RCM CUP autónkat, mely nemcsak más színű, hanem egy másik autó
Az előzetes elképzelésekhez képest, az utóbbi hetekben megváltoztak az idei terveink, és nagyon komoly híreink vannak. 2014-ben megnyertük az RCM CUP-ot, Tim Gábor lett az
Tim Gábor idén megnyerte az RCM CUP bajnokságot, melynek fődíja, a 2015 januárjában megrendezésre kerülő Dubai 24 órás versenyen való indulás. A kupa szervezői eredetileg
Tim Gábor lett a 2014-ben indult RCM CUP bajnoka, 5 futamgyőzelemmel, 21 pontos előnnyel. Az utolsó hétvégén megnyerte az időmérést, majd az első két futamot,
Tim Gábor két futamot nyert meg a 2014-es bajnokság utolsó hétvégéjén, így Ő lett az RCM CUP első bajnoka. Rengeteg kép az utolsó hétvégéről.
Már az elején lelövöm a poént, Tim Gábor az idén indult RCM CUP bajnoka. Magabiztosan, de nem könnyen, de meg lett. A szombati győzelem után
Pénteki edzések után már éreztük, elég jó a kocsi, és a beállításaink is rendben vannak. Idén átbillent a mérleg, és a régebbi „a Hungaroring a
Az RCM CUP ötödik hétvégéje, a Blancpain Series betétprogramjaként a Slovakiaring-el került megrendezésre. Tim Gábor az első versenyen második lett, majd a vasárnapi futamot megnyerte.
Ugyan nem indult túl jól a második Slovakiaring-i hétvége, végül egy második hellyel, majd egy vasárnapi győzelemmel távoztunk a pályáról.
A tegnapi ötödik hely nem volt reális az időmérésen. Mivel nekünk nem volt elég szélárnyékunk, esélyünk sem volt az első helyért harcolni. Ám ezen a