2022-ben közösségi adománygyűjtést indítottunk, melynek segítségével két Clio Cup Europe hétvégén állhattam rajthoz, egyedüli magyarként képviselve hazánkat. A szurkolóim és kisebb cégek a kampány során összeadták a két versenyhez szükséges hiányzó anyagi hátteret a saját költségvetésünk mellé!
Az első hétvégére a Hungaroringen került sor, ahol először vettem részt Európa legerősebb és egyik legnagyobb márkakupájának versenyein. Az első versenyen ugyan kiestem baleset miatt, de a második futamon a 9. helyen értem célba a 26 fős mezőnyben.
A második hétvégére az osztrák Red Bull Ringen került sor, ahol 41 autó sorakozott fel a rajtrácsra. Ugyan az első futamon kiestem defekt miatt a kilencedik helyről, a második versenyen a 14. helyről indulva az ötödik helyen intettek le!
2023-ban célunk, hogy teljes szezont teljesítsek, melyhez nagyon jó ajánlatot kaptam a francia GM Sporttól. Az idény összesen 9 versenyt foglal magába, minden helyszínen 2 időmérő edzéssel és 2 futammal.
A 2023-as szezon első versenyén sikerült rajzhoz állni Monzában, ahol 52 versenyző csapott össze egymással. Az induláshoz szükséges anyagi háttér hiányzó részét ezúttal is a szurkolóim adták össze. Tovább dolgozunk, hogy minden versenyen ott lehessünk. Köszönöm, ha Te is mellém állsz!
Egyszeri és havi rendszerességgel is tudsz adományokat küldeni a Paypal vagy Patreon segítségével. Ha utalni szeretnél, azt is megteheted.
A „Donate” gombra kattintva a Paypal-on keresztül egyszeri adománnyal vagy havi rendszerességgel tudsz támogatni, a neked megfelelő összeggel. A megjegyzésben feltüntetheted neved vagy céged. A folyamatos adományozást bármikor leállíthatod.
A Paypal kb. 4%-ot levon az összegből, amit nem kapunk meg.
Nagyobb összeg küldése esetén, ha van speciális kérésed (logo elhelyezése, egyéb kérés) azt a küldéskor írd meg nekünk.
A Patreon-on keresztül is adományozhatsz, havi rendszerességgel vonja le a kiválasztott összeget. Fontos, hogy a Patreon 14%-ot levon költségként.
A folyamatos adományozást bármikor leállíthatod.
Egy egyszerű átutalással is elküldheted nekünk az adományod, a menedzserem, Bende Imre számlaszámára.
Nagyobb összeg esetén keress minket, és a nevező csapaton keresztül számlát és szerződést kaphatsz a támogatásról. A céged logója felkerül az autóra.
Számlaszám:
Bende Imre
CIB Bank
10700079-50798247-51100005
Közleménybe mindképp írd bele, hogy TG és kérjük írd meg a neved, vagy cégnevet, amivel szeretnél megjelenni a támogatóink között. Ha többször is utalsz, akkor írd a közleménybe, hogy TG2 … TG3 stb.
0%
100%
Clio Cup Europe – Hungaroring
Ha nem szeretnéd, hogy a neved megjelenjen az oldalon és az autón, írj nekünk! Ha küldtél adományt, de nem látod a neved, szintén keress minket.
SIMCO | Bende Imre | Kappéter László | Espadoor | Merényi Krisztina | Tim Family | Tim Melinda | Bedooo.com | GFS | Paloczi Performance | BP Racing | Magyar Balázs | T.M. | B&K | GM | Dr. Bánóczi Zoltán | URB4N Photo | Csibiné Vravuska Eszter | Berényi Szabolcs | Göbölös Zsolt | Palotai Zsolt | Bujdos Ágnes | Bachrati Patrik | Szabados Tamás | Tóth Erik | Farkas Dávid | Horváth Zsolt | Kusztor Kornél | Budai Attila | Kommenda Tibor | Farkas Balázs | Farkas-Bán Szilvia | Nemesis Építőipari Kft. | Birbauer András | Kurucz Csaba | Do Thang Szilvia | BPRacing.hu | Schneider Erika | Jozsef Goron | Stefán Antal Krisztián | Kiss Balázs | Tim István | Vukovich Dorottya | Hetesi Endre | Czifra Zsolt | Kertész Gábor | Hegedüs Gábor | Miroil Kft. | Manabol | Csáforda Balázs | Tóth Zsombor | SRT Hungary | Kótner Zoltán | Makai János | Kovács Róbert | Burovinyecz Róbert | Göbölös Zsolt | Varga Martin Ernesto | Buchert Csaba | Tóth Gergő | Cseh L. Tamás | Farkas Dániel | Bohács András | Kósa Károly | Kiss Attila | Tekepálya Büfé és Lottózó | Kunok-Zsoldos Adrien | Kunok Bálint Asztalos, Egyedi bútorok | Veres Máté | Nagy Ferenc | Kiss Balázs | Szabó András | Dr. Csermely Gyula | Szatory József-Nándor | Gilányi Richárd Béláné | Király Évi | Kiss Dávid | Bérczi Zoltán | Tim János | Körmöndi Róbert | Simon-Szabó Péter | Drofekt | Zádori Ágnes | Vrabecz József | Sárközi István | Burgai Zászló | Toyo Team Garage | Dovicsinné Hugyecz Hedvig | Egervári Gergely | Kovács Zoltán | Magasföldszinti Motorszervíz
Szponzoraink:
Partnereink:
2022-ben két versenyen is rajthoz állhattam a Clio Cup Europe bajnokságban. A legjobb eredményen Ausztriában egy ötödik hely volt a 40 indulóból. Úgy hiszem, egy teljes szezon során akár a bajnoki címért is küzdhetek. Azért indítottuk el 2023-bn az adománygyűjtést, hogy költségvetésünk minél stabilabb legyen és eljussunk a szezon összes versenyére.
Európa legnagyobb mezőnyével futó márkakupa. Költséghatékony, autósport szinten kifejezetten olcsónak számít, persze nem egy átlagember számára. A sorozat az FIA által jóváhagyott kupasorozat, így a győztese Európa-kupa bajnoknak hívhatja magát. Röviden: ez egy Európa-bajnokság.
Egy szezon 90.000 – 100.000 euro-ból jön ki, mely függ a tesztek számától és az elhasznált gumiktól. Természetesen egy esetleges töréskárt is érdemes bekalkulálni, hisz 40-50 autó között versenyezve óhatatlan az ütközés.
2023-ban a 14 fordulós bajnokság 9 versenyén állnék rajthoz. Ez a 9 futam képezi az Európa-bajnokságot. A naptárban szerepel Monza, Imola, Jarama, Hungaroring, Hockenheim, Paul Ricard, Barcelona, Zandvoort, Red Bull Ring.
A Clio Cup Europe összes Európa-bajnoki futamán rajthoz álok. 9 hétvégén 18 futamon veszek részt. Külön értékelése van a Közép-Európai versenyzőknek, ennek a bajnoki címét mindenképp meg szeretném szerezni. A Európa-bajnoki trófea nagy feladat, de a cél az, hogy a bajnoki címért is küzdhessek.
Nem. Folyamatosan vesszük fel a kapcsolatot cégekkel, lehetséges partnerekkel. Ideális esetben nem lenne szükség a közösségi adományozásra, de jelenleg nincsen olyan támogatónk, aki, vagy akik a költségek nagy részét átvállalnák.
A 2022-es támogatóink neve megtalálható marad a weboldalon, de a 2023-as szezonban már azok nevei kerülnek az autómra akik az új szezon költségvetéséhez járulnak hozzá.
Mindenképp jelezd felénk, hogy már küldtél adományt, hisz lehet, hogy azonos névű emberek küldenek adományt, akik különböző személyek. Az autón a nevek mérete függ a megküldött adomány mértékétől. Amennyiben többször küldesz adományt, azt jelezd a közleményben. (TG.. TG2 .. TG3 stb.)
Cégek részére, nagyobb összegű támogatás esetén (minimum 100.000 Ft) szerződést kötünk és ÁFA mentes számlát állítunk ki sportegyesületen keresztül.
A támogatás összegétől függő méretben az autón, online felületeinken is megjelenik a cég logója.
A bajnokságban a Clio Cup V verzióját (ötödik generáció) használják. Minden autó egyforma, csak a csapatok között van különbség. Tapasztaltabb, erősebb csapatoknál nagyobb sikerrel lehet versenyezni, hisz jobban állítják be az autót.
Mi a középmezőnybe tartozó francia GM Sporttal állunk rajthoz, ha a kampányunk sikeres.
Az összeg igen nagy, így megvan az esélye, hogy annak csak egy részét tudjuk összegyűjteni. Ez esetben is elkezdjük a szezont, és próbálunk versenyről versenyre lépkedni. Sajnos ebben az esetben a költségek magasabbak.