
Hungaroring vlog
Ilyet még nem csináltunk, így itt volt az ideje. Idén másodszor sikerült rajthoz állni a Clio Cup Europe bajnokságban. Sőt, a Hungaroringen az első kupát
Ilyet még nem csináltunk, így itt volt az ideje. Idén másodszor sikerült rajthoz állni a Clio Cup Europe bajnokságban. Sőt, a Hungaroringen az első kupát
Mindent egy lapra feltéve, a közösségi adományoknak köszönhetően elkezdtük a Clio Cup Europe 2023-as szezonját. Voltak jó előjelek, az autó nagyon jó volt, mégis katasztrofálisan
Életemben először vettem részt Rallycross versenyen, a Rabócsiringen versenyeztem az STC-1600-as kategóriában, ahol a 12 indulóból a hetedik lettem. A jövőben is fogok indulni versenyeken,
Karrierem egyik legfontosabb hétvégéje volt a Clio Cup Europe osztrák fordulója. Itt szerepeltem másodszor a márkakupában. Minden perce hatalmas élmény volt. Az első verseny onboard
Idén közösségi adományozás segítségével, a szurkolók támogatásával eljutottunk a Clio Cup Europe magyarországi hétvégéjére, az EB mezőnyében vehettünk részt a bajnokság idei nyolcadik hétvégéjén. Fantasztikus
Az utolsó hétvége Csehországban számunkra már tét nélküli volt, csak beneveznünk kellett és már bajnokok voltunk. Így nem id volt rajtunk nyomás, vigyáztunk a kocsira
Egy felemás hétvégénk volt Lengyelországban, egy futamot sikerült megnyerni, de nagy kár a harmadik versenyért, ahol kilöktek. A bajnokságot vezetjük, de ebben a hétvégében sokkal
Nehéz hétvégénk volt a Salzbugringen, de végül minden jól sült el, hisz sok pontot gyűjtöttünk és továbbra is vezetjük a bajnokságot! Az első futamon már
Az FIA Swift Cup Europe idei szezonjának második hétvégéjére az ausztriai Red Bull Ringen került sor. Összességében jó hétvége volt, nemzetközi értékelésben átvettük a vezetést,
A 2021-es Swift Cup Europe szezon ott kezdődött, ahol tavaly véget ért. A hazai pályán, a Hungaroringen kezdtük az idényt. A mezőny felduzzadt, erősebb lett,
Szombaton két száraz pályás versenyünk volt, vasárnap pedig kora reggel szakadó esőben versenyeztünk. Mindhárom versenyen második helyet szereztünk, de ez bőven elég volt a bajnokság
Két győzelmet hozott az idei Swift Cup Europe szezon negyedik hétvégéje számunkra, sajnos a harmadik futamon már nem tudtunk triplázni, mert kilöktek. Videók a hétvégéről.
A Swift Cup Europe harmadik hétvégéjén két versenyt futottunk a mesés Brno pályán. Győzni ugyan nem sikerült, de két második hellyel fontos pontokat szereztünk. Nézzük
Három verseny, két győzelem a mérlegünk a szlovákiai hétvégéről. Nézzük, hogy is történt. Az időmérés nem sikerült túl, a negyedik helyről rajtoltunk az első futamon,
Hihetetlen mennyiségű élmény és kaland várt ránk Ausztriában, a Swift Cup Europe első helyszínén a Salzburgringen. Jól sikerült a hétvége. A kezdeti tapogatózás után meg
Hoztunk néhány belső felvételt a rendkívül sikeres 21. Szilveszter Rallyeról. A versenyen immár negyedik alkalommal nyertük meg kategóriánkat.
Rengeteg videónk van az Ózd Salgó Rallye-ról. Ugyan nem voltunk elégedettek a második hellyel, de ezeket visszanézve elmondható, mindent megtettünk!
Ugyan a verseny java részét váltóhibával küzdöttük végig, azért sikerült megőrizni a második helyet. Néhány videó a versenyről.
Sajnos, hiába volt jó a tempónk az idei egyetlen murvás versenyen, hamar kiestünk csonkállvány törés miatt. Ilyen volt a verseny előtti teszt, rendhagyó kamera állással
Kényszerű autócserével kezdtük a Székesfehérvár Rallye-t, az utolsó pillanatban ültünk át a Ford Fiesta R2-be. Teszt hiányában ismeretlenül tapogatóztunk a verseny elején, de a végére
Miskolc Rallye idén is jól alakult számunka, csakúgy mint 2018-ban, mikor megnyertük a versenyt mind összetettben, mind a kategóriánkban. Idén is vezettünk, de sajnos a
Visszanéznéd a teljes Eger Rallye versenyünk teljes egészében? Ezt most megteheted!
Hagyományos évzáró versenyünk a Szilveszter Rallye. Immár elmondhatjuk, hogy sorozatban harmadszor nyertünk kategóriát, sőt most az összetett 14. helyre sikerült odaérni egy R2-es Peugeot-val!
A Mikulás Rallye-t a legtöbben buliversenynek tartják és igen, sokan így indulnak a futamon. Nekünk azonban ez most nem buli volt, kőkemény tesztelés és tanulás
Ha visszatekintünk, a Nyíregyháza Rallye számunkra sikerrel zárult. Ugyan az elején tetemes volt a hátrányunk időbüntetés miatt, de végül a 4. helyen értünk célba, kategóriánkban