
A mezőny végéről negyedik helyig
Az idei utolsó Rallye2 versenyünkre nem sok tét maradt, csak nagy szerencsével, maximális pontok bezsebelésével tudtunk volna összetettben és kategóriánkban előre lépni. Végül ez nem

Az idei utolsó Rallye2 versenyünkre nem sok tét maradt, csak nagy szerencsével, maximális pontok bezsebelésével tudtunk volna összetettben és kategóriánkban előre lépni. Végül ez nem

Úgy számolgattunk a futam előtt, hogy ha nagy szerencsénk van, és hozzuk a futamot, még visszajöhetünk a bajnokságba. Év eleje fantasztikus volt, harmadik hely, majd

Az év eleji erős kezdés után két kiesés, majd egy viszonylag gyenge Veszprém Rallye következett. Egyértelmű volt, ha az év végi elszámolásnál a dobogón akarunk

Miután erősen kezdtük az évet (dobogó és győzelem), kétszer egymás után műszaki hiba miatt kiestünk. Az idei második murvás versenyre egy célunk volt, végre eljutni

A Rallye2 bajnokságot dobogóval kezdtük, majd abszolút győzelemmel folytattuk. Az Iseum Rallye-n való kiesés ugyan sokkoló volt, de mi hibáztunk és nem álltunk dobogós helyen,

Nem tippeltünk az Iseum Rallye előtt, elképzelni sem tudtuk, hogy fog menni számunkra az első murvás verseny, soha egy métert nem versenyeztünk ilyen pályán. A

Tim looked forward for Iseum Rallye as the championship leader, where he had his first gravel experience. The duo had a great chance to prepare

Az utolsó gyorsasági szakaszon megfordított eredmény, és az első Rallye2 győzelem fantasztikus élmény volt. Most betekinthet mindenki kicsit a hangulatba a videók segítségével. Külön köszönjük

Már az első versenyen, az Eger Rallye-n sikerült szép eredménnyel bemutatkozni, hisz kategória második és összetett harmadik helyet autóztunk. Már akkor tudtuk, hogy sikerült felvenni

Sikeresen debütáltunk a Rallye2-ben, új csapattal és új autóval. Az JG2-Racing színeiben, gyári Opel Adam R2-vel a kategória második helyét értük el, alig 1.7 mp-el

Hatalmas lehetőséget kaptunk 2018-ra, egy ütőképes autóval, profi csapattal vághattunk neki az idei Rallye2 szezonnak. Az Eger Rallye előtt egy rövid ismerkedő teszten is részt

Idén már a terveink között szerepelt, hogy feljebb lépünk, és a Rallye2-ben folytatjuk a ralis pályafutásunk, de nem gondoltunk arra, hogy olyan lehetőséget kapunk, mint

A Rallye Dream Blog egy új videós sorozatot indított, melyben hazai rali versenyzőket és műhelyüket mutatják be, kicsit a kulisszák mögé nézve. Természetesen ezen kívül

Egy sikeres rali szezon után vagyunk, és büszkék vagyunk rá. Tényleg mikró költségvetéssel lenyomtunk 10 versenyt a MARB szezonban és egy nagyon erős mezőnyben abszolút

A 2017-es szezon amilyen nehéz volt, főként anyagilag, annyira sikeres is tekinthető. A MARB Országos értékelés harmadik helye, és az Északi Régió bajnoki címe után

After circuit racing (Suzuki Cup, RCM Cup, Skoda Octavia Cup champion) Gábor ran his first year in rally with his handbuilt Nissan Sunny Gti. Tim

Oké, oké ez egy hangzatos cím, hogy mi vagyunk Észak Királyai, de a Trónok harca párhuzamot nem tudtuk kihagyni. Idén először futottunk teljes rallye szezont,

Idén a harmadik abszolút, és negyedik kategória győzelmet szereztük, ezúttal a Felsőnyárád – Sajokaza Rallye. Interjú a Rallyfeeling-el Az ötödik gyorsasági onboard videója A befejező,

Egészen biztatóan kezdődött az idei Rallye kalandunk, már olyan reményeink voltak, hogy megnyerjük a 2017-es összetett MARB bajnokságot. Negyedik hely és kategória győzelem Kazár Rallye-n,

Ahhoz képest, ahogy kezdtük az idényt, három kategória győzelemmel, és két abszolút elsőséggel, a szezon második felében mintha kihúzták volna alólunk a talajt. Igaz, Oroszlányban

Alig egy hét telt el a Porrogszentkirályi Rallye óta, és máris várt ránk egy új verseny. Nem jól búcsúztunk a déli régiótól, hisz ott pár

Nagyon fontos versenyhez érkeztünk, hisz a bajnokság második helyén álltunk a MARB 2017-es országos értékelésében. Porrogszentkirály, mint minden más verseny, nekünk ismeretlen terep volt. Természetesen

Az idei ötödik versenyünket teljesítettük ezen a hétvégén, mely az Oroszlány Rallye volt. Miután egymás után kétszer győztünk, nemrég Zobákpusztán beleszaladtunk egy rosszabb eredménybe, így

Idén, a MARB sorozat három versenyén indultunk, és eddig két összetett győzelmet, és minden futamon kategória győzelmet szereztünk. Valahol már törvényszerű volt, hogy nem fog

Tim’s racing career turned in another direction. After won every series that he participated in (Swift Cup, RCM Cup, Skoda Octavia Cup) Gábor landed in