Közzétették az ETCC 2012-es naptárát

Már többször is írtuk, és sok helyen meg is írták, nemzetközi színtérre készülünk. A cél az FIA ETCC. A hivatalos Túrakocsi Európa Bajnokság 2012-ben a WTCC, azaz a Túrakocsi Világbajnokság betétfutama lesz, mely egy nagyon jó helyszín ahhoz, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. Az sem mellékes, sőt talán a legfontosabb, hogy a sorozatot eddig, és […]
2011 – Salzburgring, összefoglaló
A kupák éjszakája

A szezonnak rég vége, már teljesen máshol járunk agyilag, mégis a ma este az idei évről szólt ismét, és jó volt számot venni a szezonról. Összejött. Nem kicsit, nagyon. Az év eleji mizéria a gumikkal ugyan kellemetlen volt, de mindenkinek ugyanolyan rosszak voltak. Rossz, viszonylagos. Lassabb volt az utcai gumi, mint a félslick. Az év […]
2011 – Salzburgring onboard
2011 – XI.-XII. verseny – Salzburgring

A Suzuki Kupa 2011-es szezonjának záró futama Salzburgring-en zajlott. Bebiztosítottuk a bajnoki címet.
Megvan a bajnoki cím!

Megvan! Egyértelműen az év legjobbja lett a bajnok, Tim Gábor idén 11 futamból hatot megnyerve, 4 második hellyel, kiemelkedett a mezőnyből, és nagy előnnyel megszerezte a 2011. évi bajnoki címet. Ezúton gratulálunk az ellenfeleinknek, Bárkovics Zoltán és ifj. Ficza Ferenc kemény vetélytársak voltak, piszok jó pilóták. Köszönjük a csapatunknak, GFS Racing Teamnek és csapatvezetőjének, Burkus […]
Hétvégén eldől a bajnokság!

A 2011-es Bajnokság utolsó versenye következik, a legfontosabb verseny ebben az évben, hisz kiderül, hogy amin évek óta dolgozunk, beteljesedik-e. A helyszín az ausztriai Salzburgring, brutál gyors pálya, alig pár kanyarral, életveszélyes síkánnal, és még ennél is veszélyesebb osztrák Suzukisokkal. A bajnokságot Tim Gabi vezeti 185 ponttal, a 164 pontos Bárkovics Zoltán és a 155 […]
2011 – Peugeot 407 WTCC, Pannoniaring – teszt beszámoló
Peugeot 407 WTCC – teszt

A Pannoniaring-en került sor a Peugeot 407 WTCC S2000-es autó első tesztjére. Új kistúraautós pályacsúcsot autóztunk!
2011 – IX.-X. verseny, Hungaroring

A Hungaroring-en rendezték a IX. és X. versenyét a Suzuki Kupának.
2011 – Hungaroring II. – összefoglaló
2011 – Hungaroring 2. futam, onboard
Két második hely a Hungaroringen

A Hungaroring a mumus. Szabadedzéseken mindig nagyon gyors Gabi, de egyszerűen a versenytempó kevés. Egyértelműen a vezetési stílus okolható, de egy pálya miatt kár ezen agyalni, Gabi a gyors, bevállalós kanyarokat szereti, nem is véletlen, hogy az ilyen pontokon messze Ő a leggyorsabb. Nos, a ‘ring, mint köztudott nem ilyen, nem ez jellemző rá. Az […]
2011 – Pannoniaring – Összefoglaló
2011 – Pannoniaring, Onboard videók
2011 – VII.-VIII. verseny – Pannoniaring

Dupla győzelem a Pannoniaring-en, ahol a Suzuki Kupa VII. és VIII. versenyét rendezték.
Újabb dupla! Idén már hat győzelem.

Belegondolni is rossz, hogy mi lett volna tavaly, ha ilyen tapasztalati ismerettel vágunk neki az évnek. De, ezt hívják tanulásnak, és a Suzuki Bio Kupa ebben verhetetlen, aki itt megtanul vezetni, versenyezni, majd nyerni, az rendkívül erős alapot jelent majd. Elég itt gondolni Michelisz Norbira vagy Kiss Norbira, akik ugyebár bajnokok ebben a kategóriában. Duna-Autó […]
Tim Gábor kitüntetést kapott

Vanyarc polgármester asszonya kitüntetésben részesítette Tim Gábor, a falú hírnevének öregbítése, és sportolói teljesítménye elismerése képen. A kitüntetést Gábor a falú augusztus 20-i ünnepségén vehette át, melyet ezúton is köszönünk. Természetesen viszonzásul Gábor autóján a város logóját és weboldal címét is feltüntetjük a versenyeken. Lassan véget ér a számunkra igencsak hosszúnak tűnő nyári szünet, melyet […]
2011 – Slovakiaring – Összefoglaló
2011 – V.-VI. verseny – Slovakiaring

Újabb győzelem a Suzuki Kupában, ezúttal a határhoz közeli Slovakiaring-en! Képek a hétvégéről:
Slovakiaring-en újra győzelem!

Nem, ebben nem volt benne a győzelem. Későn kezdtük a tesztelést, csak csütörtök este mentünk 45 percet, míg a többi csapat már a hét elején a pályára költözött. Nem is igazán fekszik a pálya, nem is szeretjük, nem ezeknek a kicsi kupás autóknak való. Ennek a pályának vannak jóval rövidebb konfigurációi, egyszer jó lenne úgy […]
2011 – III.-IV. verseny – RedBull Ring – Képek

Nagyszerűen folytatódott a szezon. Dupla győzelem az ultramodern Red Bull Ringen!
2011 – Red Bull Ring-i győzelmek – onboard
Dupla győzelem a Red Bull Ring-en!

Hát (amivel nem kezdünk mondatot) erre senki nem gondolt. Én sem.. Jó, a Hungaroring második futamot megnyerte Gabi, volt benne kis szerencse, és egy jó gumi beállítás az utolsó pillanatban. Jók voltunk, de akkor sem volt ez benne a pakliban. De az okok egyszerűek. Nem lehetett tesztelni a vadonatúj Red Bull Ring-en, míg más pályákon […]
2011 – Hungaroring – Összefoglaló

Suzuki Bio Kupa – Hungaroring from Imre Bende on Vimeo.