
Díjátadó Csehországban és itthon
Elérkezett a pillanat, hogy karrierünk első nemzetközi bajnoki címéért járó trófeát átvegyük. Az átadó ünnepségre a Skoda Octavia Cup székhelyén, Vrchbélá-ban került sor, és szinte
Elérkezett a pillanat, hogy karrierünk első nemzetközi bajnoki címéért járó trófeát átvegyük. Az átadó ünnepségre a Skoda Octavia Cup székhelyén, Vrchbélá-ban került sor, és szinte
Idén először élő interjúban nyílt lehetőségünk beszámolni a 2016-os bajnoki címről, hisz megnyertük a Skoda Octavia Cup sorozatot. Ez az eddigi legnagyobb sikerünk, és sajnos
Örömmel mutatjuk be, hogy már az M4Sport-on is szerepeltünk. Nemcsak interjú ez, hanem szinte az egész eddigi karriert felölelő beszélgetés. Érdekes, már számunkra is elfelejtett
Tough but also successful – these are the two words that can describe our season which became difficult mostly because of financial issues. Nevertheless, Apex
Úgy érkeztünk ki Brno-ba, hogy 44 pont előnyünk volt, és a maximálisan szerezhető 54 pontból nekünk 10-et kell megszerezni, és megvan a bajnoki cím. Egyszerűnek
Minden várakozást, minden álmot, minden ki nem mondott gondolatot felülmúlt a Slovakiaring-i hétvége! Úgy indultunk neki a Skoda Octavia Cup negyedik hétvégéjének, hogy azt nézegettük,
Leírtuk, és még sokszor le fogjuk írni, nehéz a helyzetünk. Nem találtunk az idei szezonra főtámogatót, akivel az anyagi helyzetünk megoldódott volna, és sajnos a
Az utolsó pillanatban dőlt el, hogy indulunk a harmadik hétvégén, és ez lélektanilag pokoli nehéz volt. Annak, aki nem ismeri mi történt, komoly anyagi gondokkal
Megérkeztünk a csehországi Autodrom Most pályára, ami magában is egy csoda. Aki figyeli a facebook oldalt, tudhatja, komoly anyagi gondokkal küzdünk ebben az évben. Egy
Az Octavia Cup szezonkezdete fantasztikusan sikerült, hisz a Hungaroring-en megnyertük az időmérést, majd mindkét versenyt. Jelentős előnnyel vezettük a bajnokságot. Így érkeztünk a második helyszínre,
Jelenleg azt mondhatjuk, minden jól alakul a második hétvégén az Octavia Cup-ban. A Hungaroring-ről 14 pontos előnnyel érkeztünk, természetesen a cél ezt megtartani, sőt, ha
A Hungaroring-i kettős siker után, nagyon egyszerű lenne azt mondani, hogy „na, ezt innen már behúzzuk!”, de nem adják ezt csak úgy oda. De persze
Nagy örömünkre szolgál, hogy egy új magazin is foglalkozik itthon a hazai versenyzők híreivel. Ilyen az Autosport és Formula Magazin, melynek legutóbbi számában velünk készítettek
Alig ocsúdtunk fel a győzelem utáni mámorból, máris jöhetett a második verseny az Octavia Cup első hétvégéjén, a Hungaroring-en. A szabályok értelmében sorsolással döntötték el,
Tegnap megnyertük az új Octavia Cup első időmérését, ami meglehetősen szorosra sikeredett, hisz csak 65 ezreddel voltunk Tomas Pekar előtt. Ebből már nem volt nehéz
Ahogy tegnap arról beszámoltunk, nem indult könnyen a bajnokság, de mi itt vagyunk, és számunkra csak ez a fontos. Sajnos az autók gyártója megcsúszott a
Nagyon nehéz télen és év kezdetet vagyunk túl. Az Apex Racing és a menedzsment egész télen dolgozott azon, hogy az anyagi és technikai lehetőséget megteremtse,
Rohamosan közeledik az új kihívás, talán karrierünk legnagyobb lépésének kezdete, a Skoda Octavia Cup első hétvégéje. Erről és még sok minden másról beszélgettünk a Formula
Mi és a csapat napi szinten kapcsolatban vagyunk a sorozat promóterével és a gyártóval, de sajnos nem mutathatjuk meg, hogy állnak valóságban az autók, a
A mai napon jelent meg a Skoda Octavia Cup hivatalos oldalán interjú velünk. Íme a cikk: http://www.octaviacup.cz/en/news/drivers-of-the-new-octavia-cup-gabor-tim/ Az alábbiakban a fordítást is közöljük: Tim Gábor
Aki figyeli a Facebook oldalunk, már értesülhetett arról, hogy az Apex Racing és támogatóink már 2015 végén meghozták a döntést, 2016-os szezont egy új márkakupában,