fbpx

Győzelem szombaton, dobogó vasárnap!

Az Octavia Cup szezonkezdete fantasztikusan sikerült, hisz a Hungaroring-en megnyertük az időmérést, majd mindkét versenyt. Jelentős előnnyel vezettük a bajnokságot. Így érkeztünk a második helyszínre, az ausztriai Red Bull Ring-re.

Az időmérés újra nagyon szoros volt, és 38 ezreddel szereztük meg az első helyet a cseh Miacheal Vorba előtt. Tomas Pekar ugyan harmadik lett, de kizárták technikai vétség miatt, nem volt megfelelő a minimum súlya az autójának.

kettes-kanyarÍgy kezdődött a szombati verseny, mely végül száraz körülmények között zajlott, pedig szinte egész nap esett az eső. A futamról, ha szeretnénk se tudnánk hosszabb összefoglalót írni. A rajt jól sikerült, és míg mindenki csépelte a körülötte lévőket, addig mi megléptünk.

Sikerült folyamatosan növelni a tempót, és majd 9 másodperces előnnyel nyertünk. Ez márkakupában igen ritka, valószínűleg nézői szemmel nem is lehetett túl érdekes. De reméljük nem probléma, ha ez minket egyáltalán nem zavart.

13235279_1555342144769641_3145433455050876779_oA második versenyre újra sorsolták hány pilóta sorrendjét fordítják a rajtrácson, és most a hetes számot húzták, azaz mi a hetedik helyről rajtoltunk. Sajnos amilyen jól sikerült eddig minden rajt, annyira nem jött össze semmi a vasárnapi futamon. Az első kanyarig pont olyan irányba mozogtunk, ahol betömörült a mezőny, közben Pekar, a legfőbb riválisunk simán körbeautózott mindenkit.

13217423_1555342334769622_1211090117647748103_oNekünk még egy szembe álló kocsit is ki kellett kerülni, majd meglökték a kocsi hátulját és leszakadt a hátsó lökhárító. Ez nagyon visszafogta a kocsit az egyenesben.

A harmadik-negyedik körre sikerült kihámozni magunkat a tumultusból, de addigra már nem lehetett mit csinálni.

A köridők sem voltak annyira jók a lógó hátsó lökhárítóval, hogy jobban felzárkózzunk. Így maradt a harmadik hely, ami azért nem rossz, de persze ha nyersz három futamot egymás után, akkor ez kicsit kesernyés érzés.

De a legfontosabb, a hétvége során növeltük az előnyünket, és újra mi hoztuk el a hétvége legeredményesebb pilótájának járó trófeát!

13247889_1555342488102940_5786161992306371110_o

A bajnokság állása futam után:

Pos. Name Nat.
Points
1 Gábor Tim HUN 94
2 Tomáš Pekař CZE 69
3 Michael Vorba CZE 66
4 Sebastian Steibel GER 39
5 Jaromír Jiřík CZE 36
6 Adam Rzepecki POL 30
7 August Macbeth USA 29
8 Petr Fulín Jr. CZE 20
9 Bohuš Šesták SVK 14
10 Radek Bareš CZE 9
11 Tomasz Rzepecki POL 3
12 Tomasz Langmajer CZE 3
13 Dalibor Gondík CZE 0
14 Richard Maixner CZE 0

Megosztás:
Facebook
Twitter