
RCM Cup 2014 – 1. és 2. verseny összefoglalója
Elindult a 2014. év új márkakupájának, az RCM Cup-nak az idénye. Az első a hétvége a Hungaroring-en zajlott, ahol Tim Gábor az első futamon győzött,
Elindult a 2014. év új márkakupájának, az RCM Cup-nak az idénye. Az első a hétvége a Hungaroring-en zajlott, ahol Tim Gábor az első futamon győzött,
Sikeres volt Tim Gábor bemutatkozása az új RCM Cup sorozatban. Az időmérőn második lett, majd megnyerte az első versenyt. Vasárnap a középmezőnyből felküzdötte magát a
A tegnapi nap szinte tökéletes volt, vagy nem is szinte, szuperül összeállt minden! A csapat tökéletes autót adott Gabi alá, komolyan, nem lehetett belekötni, oltári
Írhattam volna cifrább címet is a cikknek, de ez most így kiszakadt belőlem. Egyértelműen így szerettünk volna kezdeni, de pici tempó hiányzott eddig. És ha
Úgy hiszem, ez volt a legalaposabb felkészülésünk év elején, mióta a gyorsasági szakágban versenyzünk. Intenzív felkészülési program alatt ellátogattunk minden helyszínre, ahol az idei bajnokság
Jól haladunk a felkészüléssel! Sőt, talán ilyen jól még sose haladtunk. Edzettünk Euroring-en, Pannoniaring-en és a mai napon a Hungaroringen kaptunk lehetőséget tesztelni. Az RCM
A M1 és M2 csatornákon műsorra került MNASZ MAGAZIN, benne a Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság utolsó három futamának összefoglalója. A helyszín a Hungaroring.
Lezárult a 2013-as idény, három versennyel a Hungaroring-en. Sajnos csak egy futamon értünk célba, igaz ott győztünk is!
A Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság utolsó hétvégéje három futamot tartogatott számunkra. A Hungaroring-en igazi őszi idő volt a jellemző, reggel erős köddel, délutánra már-már nyári
Az első szlalom versenyén, Tim Gábor az összetett 20. helyet érte el a Nissan Sunny GTi-vel. Nagyszerű gyakorlás volt, és színvonalas verseny!
Ezt is kipróbáltuk. Egy nagyszerűen rendezett szlalom versenyen vettünk részt a Hungaroring-en. Kellemes meglepetés volt, nagyon színvonalas verseny volt. Azonban az autó ide vajmi kevés,
Az FIA CEZ és a Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság első versenyének összefoglalói a Sport1 Top Speed Magazinban, és a Viasat6 Hetedik Sebesség műsorában.
Az FIA CEZ 2013-as sorozatának első hétvégéje egy dobogós helyet hozott Tim Gábor számára.
Április utolsó hétvégéjén megkezdődött az 2013-as idény. A tavalyi évvel ellentétben, nem az FIA ETCC futamain indulunk, hanem a Közép-Európa Kupán, az FIA CEZ Trophy-n.
Tim Gábor versenyautója, a Peugeot 407 WTCC már az utolsó felkészítési munkálatokon van túl, igaz még egy fontos alkatrész beszerelésére várunk, mely az olajozási problémáinkat
Hivatalosan is megkezdődött a Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság a Hungaroringen, ahol Tim Gábor is részt vett a Peugeot 407-el. Feladata az új motor tesztelése volt.
Végre (tuti?) vége a télnek, és pályára gurulhattunk a felújított motorral szerelt Peugeot 407-el. A Zomer Motorsport által felújított és áttervezett motor első bevetése volt
A 2012-es Szilveszter Rallye-n Tim Gábor egy Mitsubusi EVO VIII-al állt rajthoz Vavika Tibor navigálásával.
Felemás idényzáró a Hungaroring-en, de azért egy 2. és 3. hely kárpótolt minket. Sajnos, nem volt méltó befejezése az évnek.
Az új csapat színeiben, az Apex Racing két autóval indult az RRC Suzuki Bio Kupa utolsó hétvégéjén, ahol 3 versenyt rendeztek. Mivel Gábor egy jó
Új csapat színeiben indul Tim Gábor az ezen a hétvégén megrendezésre kerülő Gyorsasági Országos Bajnoki versenyeken. Ismét az RRC Suzuki Bio Kupa mezőnyével méri össze
A tragikus Monza-i első FIA ETCC versenyhétvége után (film 1. – film 2.) sok idő telt el, majd 6 hét, és végre újra összeállt a
A Hungaroring-en rendezték a IX. és X. versenyét a Suzuki Kupának.