fbpx

Közeledik az első hétvége

Tim Gábor versenyautója, a Peugeot 407 WTCC már az utolsó felkészítési munkálatokon van túl, igaz még egy fontos alkatrész beszerelésére várunk, mely az olajozási problémáinkat még jobban orvosolja. A Zomer Motorsport által felújított motorunk jóval jobban üzemelt a teszten, így nagyon bizakodóak vagyunk. Az autón új partner is megjelent, a Motul által készített termékekkel tovább javítjuk a motor olajozását.

Az autó dekorációja is elkészült, nagyon egyszerű, de szerintünk nagyon csinos lett.

Aki a hétvégén kilátogatna a Hungaroring-re, ahol a Magyar Bajnokságban és az FIA Közép-Európa Kupájában versengünk, ingyen tud bejönni a pályára, és még a boxokban is nézelődhet. Szerintünk érdemes, hisz nagyon szép mezőny várható.

902604_189667827846932_1790194252_oGábor a kistúra értékelésben vesz részt, azaz, mint például az ETCC-n, 2000cc-es és 1600cc-es autók versengenek majd együtt. A 2000cc-ben várhatóan 15-16 autó indul, az 1600-asok között pedig 10 pilóta nevezett. A Peugeot vetélytársa egyértelműen más WTCC-s autók lesznek, illetve komolyan kell számolni a Lotus-okkal és az STW-s Opelekkel.

Fontos, hogy idén már bevezették az FIA CEZ értékelésbe is a minimum súlyt (eddig nem volt) és remélhetőleg a pillekönnyű Lotus-ok idén picit lassulni fognak. Ez jó lenne, mert egyébként a homológ súlyon lévő Peugeot-nkkal nincs esélyünk a 300 kg-al könnyebb autók ellen. A szabályok szerint 900kg-nál könnyebb nem lehet a 2000cc-es autó, így már csak 180 kg lesz a differencia 🙂

A hétvégi menetrend:
hung

Megosztás:
Facebook
Twitter