Győzelemmel felérő második hely!

A ma reggeli időmérő után értetlenül álltunk Gabi tempóját illetően. Szabadedzések alapján simán első sorra számítottunk, ám sehogy nem akartak jönni a jó idők. Végül harmadik lett az időmérésen, de a hátrány, majd fél másodperc volt. Az lehetetlen!

A logolás, telemetria után kiderült, hogy 4-5 km/h-val volt lassabb az autója egyenesben, mint a többieké. Ha azok szél árnyékoztak, akkor még ennél többel. Egy ilyen autónál az rengeteg. Szerencsére a srácok hamar megtalálták a hibát, és orvosolták azt.

DSC_0273Második sor nem az igazi ezen a pályán. Nem lehet ilyen mezőnyben hatalmasat rajtolni, komolyan mondom, az utóbbi évek legerősebb mezőnyével küzdünk, nem lehet átugrani senkit! Így csoda nem is történt, mindenki jól kapta el a rajtot, és Gábor harmadiknak fordult.

Ezúttal, komolyan vettük, nincs ész nélküli támadás, fel kell építeni a futamot. Tökéletes futam volt. Gábor folyamatosan nyomás alatt tartotta Nagy Danit és kivárta, hogy a védekezéstől elmelegedjenek a gumijai. Végül szépen meg is előzte, és már iramodott is Hatvani Bálint után. Aki piszok gyors ezen a hétvégén. Is. Közeledett hozzá, sőt, rohamosan közeledett, de már késő volt. Végül 0,4 mp-el ért be a második helyen, ha van még egy kör, vagy ha piros hó hullik, satöbbi. Hatvani nagyon jó volt ma, megérdemelte a győzelmet.

DSC_0348Így Tim Gabi kis előnyre tett szert, és vezeti a bajnokságot, hisz eddig pontegyenlőséggel álltak Nagy Danival. Mondjuk ez az előny, inkább csak lélegzetvétel. Semmi. Holnap borul a bili, jön a fordított rajtrács, és nem lesz semmi sem olyan mint ma volt. És még jön hozzá 40-50 ezer Michelisz szurkoló hangorkánja, hogy még jobban remegjen a láb 🙂

Hatalmas hétvége, eddig klassz minden, holnap célba kell érni, és lehetőleg növelni az előnyt. A győzelem most, bocsi, de nem fontos. A bajnokság a fontos. Azért győzhetnénk 🙂

A verseny hivatalos eredménye, a leggyorsabb kör a miénk, ami pont senkit nem érdekel 🙂

race1

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.