fbpx

Első sor, az első Clio Cup-os időmérésen

Alig néhány napja derült ki, hogy elsőként Tim Gábor képviselheti hazánkat az ESET Clio Cup sorozatban. Régen mérettük meg magunkat nemzetközi mezőnyben, ráadásul Brno-i versenypályán sem jártunk, ez egy nagyszerű lehetőségnek kínálkozott.
A kiutazás szakadó esőben, majd a sátorállítás, ismerkedés a cseh csapattal, bőrig ázva. Így kezdtük a hétvégét, ám ma hiába szakadt továbbra is az eső, minden kezdett kivilágosodni.
Főként az, hogy Tim Gábornak borzalmasan kezére áll ez a kupás Clio. Fordulékony, megbízható, kezes autó, látszik, hogy ez egy nagy gyári program terméke.
Az első szabadedzés ugyan elmaradt köd miatt, a másodikon már nyolc kört tudtunk megtenni, szakadó esőben, de a riválisokhoz képest nem is rossz köridőkkel. Nem igazán ismerjük az ellenfeleinket, így nem tudjuk, kinek új rajtunk kívül a pálya, de ez akkor sem rossz kezdés.
A második edzésen már konkrétan Gábor volt a legjobb Clio-s, kezdett a cseh csapatnak is tetszeni a dolog, persze profin álltak addig is hozzánk, de éreztük, egyre komolyabban vesznek minket.
Az időmérésen ugyan elállt az eső, de nedves pályán zajlott a kvalifikáció. Gábor második mért körében élre állt, ám később nem tudott javítani. Vagy forgalomba került, vagy éppen piros zászlóval szakították meg az edzést.
Végeredményben második hely sikerült, ám csak egy 1-6 turbós ellenfél került elénk, amely autóról azt mondják, akár 2 másodperccel is gyorsabb a mienknél. Nos, Gábor kapott szerb ellenfelünktől 2 tizedet! Azért, az nem rossz.
A Gábor mögötti második Renault Clio III-al induló 1,1 mp-et kapott, így a külön kiírt, régebbi Clio-k értékelésében megszereztük az első helyet.
Holnap várhatóan a reggel 9-kor induló versenyen továbbra is esni fog, és mivel végig esőben edzettünk, már úgy vagyunk vele, akkor essen becsülettel. Már csak azért is, mert az erősebb új autókat akkor meg lehet fogni. Szárazon esélytelen.

Megosztás:
Facebook
Twitter