fbpx

Slovakiaring is két győzelmet hozott

A Swift Cup Europe első hétvégéje, a visszatérés a pályaversenyzéshez mesésen alakult, három versenyből kettőt megnyertünk és vezettük a bajnokságot. Így érkeztünk el a második versenyhétvége helyszínére, a szomszédos Slovakiaringre.

Az is igaz a Salzburgringen voltak műszaki gondjaink, de ez főként annak volt betudható, hogy nem teszteltünk a bajnokság előtt, így az autót nem használtuk jól, ennek is volt oka a sok vészprogram, ami miatt elbuktunk egy sima győzelmet.

A Slovakiaringen tudtuk, hogy sokkal nehezebb dolgunk lesz. Ez a pálya – a középső kicsit technikásabb részt eltekintve – egy sima szélárnyék pálya, pokolian hosszú egyenesekkel. Itt a 3-4 fős csapatok rommá vernek, akárhogy is mész, a szélárnyék akár másodperces előnyt is jelent.

Abszolút tudatos volt, hogy az időmérésen csak egy kört futottunk, tisztán, egyedül. Nem nyüstöltük a gumikat, mert azok száma korlátozott a hétvégére és a pokoli hőségben nagyon fogytak.

A negyedik helyre volt elég ez az egy kör. Semmi baj nem volt, ezen a pályán a rajthely szinte semmit nem számít.

A taktika piszok egyszerű volt, egyesével előre lépkedni, a második helyen autózni az utolsó körig, majd előzni. Leírva ez oké, de megcsinálni nehéz volt, az osztrák ellenfelek nagyon sokat javultak erre a hétvégére. De végül sikerült. Győzelem az első versenyen.

A második futam viszont már nem alakult jól. Nyolcadik helyről indultunk a fordított rajtrács miatt, messze volt az eleje. Nem sikerültek az előzések, túl sok idő ment el. Mire felértünk a második-harmadik helyre, a futamot vezető Dominik Haselsteiner pokoli messze volt.

Az utolsó körben azonban eldurrant a kuplung olajcső és 4. sebességi fokozatban ragadtunk. Valahogy elvánszorogtunk a célig, de csak az 5. helyet tudtuk megtartani. Ez nagyon nem jött jókor.

Sok pontot buktunk, így a harmadik futamon kötelezően a győzelmet tűztük ki magunk elé.

Az ötödik hely a fordított rajtrácson a negyedik pozíciót jelentette, ami viszont jó rajthely.

A taktika most más volt, gyorsan élre állni és kiautózni legalább 2mp előnyt, ahonnan már nem érzékelhető a szélárnyék.

A második kör végén álltunk az élre és tiportuk neki. Dominik nagyon jött utánunk, de mi már messze jártunk, nem volt esélye. Sikerült a terv, és 3,3 mp-es előnnyel nyertünk. Jessz!

Visszatekintve ez szinte tökéletes hétvége volt, megtartottuk a bajnoki tabellán az első helyet és ismét sokat tanultunk az autóról. A helyszínen a GFS szerelői nagyon jól dolgoztak, az autó remek volt.

A bajnokság két hét múlva folytatódik Csehországban, ha a korona vírus járvány nem szól közbe. Remélem nem, mert az a pálya az egyik kedvencem, rendkívül technikás, nem szélárnyékos aszfaltcsík.

Hatalmas hálával tartozom Nektek is, akik a Spuri által elindított kampányban részt vettetek, és segítségetekkel ott lehettem a versenyen. Természetesen a kampány folytatódik, bármikor tudsz hozzá csatlakozni.

hu_HU
hu_HU