fbpx

Második hely az Oroszlány Rallye-n!

Az idei ötödik versenyünket teljesítettük ezen a hétvégén, mely az Oroszlány Rallye volt. Miután egymás után kétszer győztünk, nemrég Zobákpusztán beleszaladtunk egy rosszabb eredménybe, így ideje volt javítani.

Az év elején bejelentett MARB szabályok augusztus elsejével életbe léptek, így újra költenünk kellett az autóra, ami elégé rosszul jött, nem beszélve arról, hogy az eddigi gumijaink, amiken az idei évet teljesítettük, elfogytak.

Persze, ideális helyzetben versenyenként illene felrakni egy új szettet, de nem vagyunk ideális helyzetben. Nem panaszkodunk, még mindig tudunk versenyezni, és ez a fontos.

De megérte megtenni mindent, hogy indulhassunk, mert szombaton egy fantasztikus városi parádén vehettünk részt, mikor Oroszlány egyik főútján rajtceremóniával elindították a versenyt. Öröm volt látni, mennyi embert érdekel az autósport!

A verseny előtt sikerült egy jobb állapotú gumiszettet beszerezni, ami ráadásul teljesen más mintázatú volt, mint az eddig használt. Nem tudtuk tesztelni, hogy viselkednek, ez a verseny első gyorsaságiján meg is látszott.

A 7.4 km-es szakaszon rengeteget bent hagytunk, 8. idővel fejeztük be az első szakaszt, ami nagyon aggasztó volt. Az autónak semmi tapadása nem volt, és sürgősen módosítani kellett a balanszon.

Ez sikerült, és innen már minden gyorsaságin a második időket hoztuk. Az élen álló, többszörös bajnok ifj. Geringer foghatatlan volt, de a második helyet megcéloztuk, és végül sikerült is megszerezni. Nagyon szoros és izgalmas futam volt, végig határon autóztunk.

Az abszolút második hellyel még szorosabbá tettük az MARB Bajnoki címért folyó küzdelmet, és kimondható, esélyesek vagyunk továbbra is. A 2000cc-es értékelésben már vezetjük a bajnoki tabellát, ami nagyon jó jel.

Nem állhatunk le, tovább kell fejleszteni a kocsit, és nekünk is fejlődni kell. Esélyünk megvan a bajnoki címre, de ezért meg kell küzdenünk. Feladjuk? Naná hogy nem!

 

 

Megosztás:
Facebook
Twitter