fbpx

Három az egyben!

Az első és legfontosabb hírünk, hogy a Clio Cup Europe Európa-bajnokság első versenyére sikerült összerakni a költségvetést, melyhez hatalmas családi segítség mellett az adományozók támogatása kellett. Sőt, a Miroil Kft. révén – a Mabanol prémium kenőanyagok magyar disztribútora – főtámogatóm is van a Clio Cup Europe első versenyére, melyre a Monza pályán kerül sor. Azonban már az olasz forduló előtt autóba ülök, ami egy hatalmas meglepetés!

A Clio Cup Europe idén kilenc fordulóból áll, ennek első versenyhétvégéje lesz április 21-23. között Monzában. Erre sikerült megteremteni a költségvetést, amit ezúton is köszönök mindenkinek. A második futam májusban jön, a legendás Spa Francorchamps pályán, mely büdzséjének 20%-a van most meg, ennek alakulását nyomon követhetitek a támogatói oldalamon.

A Clio Cup Europe 2023 versenynaptár

De miért Monza, miért nem a Hungaroring?

Tehát az első versenyre leadtuk a nevezésünk. De ha nincs meg az egész év, akkor miért nem a hazai verseny? Jogos a kérdés. Ennek a háttere több részből áll. Egyrészt, egy egész szezont szeretnénk teljesíteni. Igen, ez most jelen pillanatban egy lehetetlen küldetésnek tűnik. De nem szoktuk feladni. Fontos tudni, hogy a Clio Cup Europe értékelésében csak az szerepelhet, aki már az év elejétől versenyzik. Én 2022-ben a Hungaroringen és a Red Bull Ringen indultam, pontszerző helyeken értem célba, de nem kaptam pontokat. Lényegében olyan volt, ha a statisztikát nézzük, mintha ott sem lettem volna.

Amennyiben Monzában sikerül jól szerepelni, sok pontot gyűjtök, akkor az már a nevem mellett marad. Szerepelek az Európa-bajnoki értékelésben és a Közép-Európai pilóták értékelésében is.

Innen már „csak” azt kell elérni, hogy találjunk olyan támogatókat, akik végig tudnak „tolni” engem az egész szezonon. Persze ebben továbbra is számítok rátok, minden adomány egy lépéssel közelebb visz a célhoz. Nem hiszitek el, de tényleg fontos. Minden adomány számít. Minden adomány egy újabb lépés a cél felé.

Ha a folytatás mégsem sikerül, akkor nem sikerül. De ha el sem megyek Monzába, és csak itthon indulok, akkor a lehetősége is elvész annak, hogy egész évben menjek.

Váratlan lehetőség! Én és a Rallycross?

Eddig pályaautózás és rally volt a főszerep, és az idei évre a Nissan Sunny-val már teszteltünk is, mely egy saját kezűleg épített versenyautó, saját tulajdon. Nem egy gyári technika, de lehet vele meglepetéseket szerezni. Ezzel az autóval terveztük, hogy élmény-autóztatunk és főként Rally2 futamokon indulunk, ha lehetőségünk van rá.

Az autó még most is fejlesztés alatt áll, erre a kocsira az adományokból nem költünk. Új motort kapott, új váltót és már fel is lett programozva, melyet régi barátaink végeztek, a Palóczi Permormance. Mindig láttam náluk, hogy sorban állnak a rallycross autók, és tudtam is róluk, hogy futtatnak több versenyautót, szervizelnek, sőt, fejlesztenek.

Egy váratlan felajánlásnak köszönhetően megnyílt az út, indulhatok idén a Rallycross Országos Bajnokságban. Egyből Palóczi Performance csapata volt a kézenfekvő, akiknél épül egy Suzuki Swift S1600-as autó, amivel mehetek. Az első hétvége Máriapócson lesz április 8-9-én. Az autóm nem készült még el, de addig egy sárga tesójával fogok rajthoz állni az STC-1600-ban. Az autó alkalmas az S1600-as kategóriára is, de ott jóval kevesebb az induló, és 3-4 autó között nem láttuk értelmét a versenyzésnek. Az STC-1600-ban viszont 13-an leszünk, ez már kihívás a javából.

Mivel még egy métert sem mentem az autóval, Máriapócson pedig 2009-ben versenyeztem utoljára gokarttal, nem nehéz kitalálni, hogy nem lehetnek nagy elvárásaim. A döntőbe jó lenne bejutni, de most még tippelni sem tudom, hogy sikerül az első hétvége. Mire elkészül az új autó, addig szeretnék belerázódni az új szakágba, és az év második felétől már komolyabb célokat lehet kitűzni. Lényegében nulláról kezdem el, még a szabályokat is tanulom, jelenleg is.

Rallycross oké, de akkor mi van a Clio Cup Europe-pal? És a Rally??

A fenti kérdés is jogos. A Clio Cup Europe egyértelműen az első számú prioritás. Ennél komolyabb nemzetközi sorozatban nem szerepeltem, minden hétvége egy valódi csoda. Bízom benne, hogy egész szezonban megyek, és ez lesz fő irány. Az adományozási oldalon érkező összegek 100%-a erre lesz fordítva! Azaz, nem az adományokból indulok a rallycross versenyeken és az esetleges rally futamokon. Azonban itt köszön vissza a 3 az 1-ben:

Bármelyik autóval, vagy szakágban megyek az idén, az adományozók neve, a támogató cégek logói mindenhol velem lesznek, és szerepelnek a kocsikon.

Ideális esetben mindhárom irány működhet idén, azaz, indulok az összes Clio Cup Europe versenyen és a Rallycross Országos Bajnokságot is teljesítem, mellé pedig jöhet néhány Rally2 futam. Erre azért nagyon kicsi az esély, de a hegy azért van, hogy megmásszuk.

És, hogy lássátok, mennyi versenyről is beszélünk. Clio Cup Europe, Rallycross, Rally2 és a Swift Cup Europe, ahol mentorként segítek Csermely Móric fiatal autóversenyzőnek. Természetesen az időpontok ütköznek néhány helyen, és egyszerre nem lehetek két helyszínen.

Clio Cup EuropeRallycross OBSwift Cup EuropeRally2
Április 8-9.Máriapócs
Április 21-23.Monza
Április 29-30.HungaroringEsztergom Rally
Május 6-7.Kakucsring
Május 19-21.NyirádRed Bull Ring
Május 26-28.Spa-Francorc.Salgó Rally
Június 9-11.Slovakiaring
Június 16-18.Hungaroring
Június 22-25.PoznanMecsek Rally
Július 8-9.Nyirád
Július 15-16.East Rally
Július 28-30.Nürburgring
Szeptember 2-3.KakucsringSalzburgring
Szeptember 8-10.Red Bull RingBrnoGyőr Rally
Szeptember 22-24.ValenciaNyirád
Szept 30. – Október 1.BalatonparkMiskolc Kupa
Október 13-15.Zandvoort
Október 21-22.Máriapócs
Október 27-29.Imola
November 10-12.Barcelona

Megosztás:
Facebook
Twitter