fbpx

Hogy állunk most? Mennénk, várnak, de.

2022-ben ugyan csak két versenyhétvégén, de rajthoz állhattam a Clio Cup Europe bajnokságban. Előbb a Hungaroringen, majd Ausztriában, a Red Bull Ringen indultam Európa legnagyobb mezőnyével futó Clio Cup Europe-ban. Mindkét helyszínen a top10-ben versenyeztem, sőt, az osztrák hétvége második versenyén a 40 indulóból az ötödik helyen intettek le. Emiatt úgy gondoltuk, hogy van helyem a bajnokságban, folytatni kell.

Nem titok, az, hogy 2022-ben el tudtam indulni – Európa legerősebb márkakupájában – az Nektek volt köszönhető. Több százan küldtek adományt, egyre több kisebb cég állt mögém, főként az autósport szeretete miatt.

A látott eredményeimnek köszönhetően a francia GM Sport éves ajánlatot adott 2023-ra, és meg kell mondanom, a normál, „utcáról beeső” pilótának ajánlott árakhoz képest jelentős volt a kedvezmény.

Sajnos, hiába írtunk, leveleztünk, beszélgettünk, telefonálgattunk, nem sikerült ezt az éves büdzsét összerakni a jelen pillanatig. Több pályázaton is indultunk, sajnos sikertelenül. A hazai importőr sem fog támogatni, ez hamar kiderült. Ez nem azt jelenti, hogy feladtuk. Itt tartunk most, egész évben keresni fogjuk a lehetséges, tőkeerős partnereket. Nem fogunk leállni.

Azonban közben megy az idő. Ez a legnagyobb baj. A GM nem tudta tartani az ajánlatot, hisz ki kell adniuk az autóikat, össze kell rakniuk az éves tervüket. Hány autóval mennek, hány szerelő, hány kamion kell. Három autó már ki lett adva, még egy negyedik vár a sorsára, bízom benne az lesz az enyém, ha eljutok odáig.

Mivel nem tudunk biztosat mondani a csapatnak, sőt lehet, hogy csak egy-egy versenyre jutunk el, így az ajánlat nem tartható a részükről, nem tudnak egy autót és hozzá a személyzetet elkülöníteni, csak rám várva. Ha az első versenyig nem lesz meg az éves büdzsé, akkor versenyről versenyre kell kalkulálnunk, ami persze drágább. De, újabb ajánlatot kaptunk, mert látják, jó nagy bajban vagyunk, és nekik is kell a jó eredmény.

Ez azt jelenti, hogyha csak versenyről versenyre tudunk lépkedni, akkor is jó az ajánlat, ami a szezon elején ugyan magas, de a versenyek előrehaladtával egyre olcsóbbá válik. Emiatt nagyon fontos lenne, hogy már az első versenyen ott legyünk, azzal elindul valami, egyre nagyobb lesz az esély a folytatásra, főleg, ha sikerül egy jó eredményt elérni. Ha az olaszországi nyitó forduló után mondjuk a top5-ben lennék a ponttáblázaton, biztos, hogy megmozdulna valami. Nem is biztos, hogy itthon. Lehet a csapat részéről.

A bajnokság teljes költségvetése jelenleg nem áll rendelkezésre, de a Monza hétvégéjéhez szükséges anyagiak több mint 60%-a megvan. Ha teheted, támogass idén is, hogy ott lehessünk. Mi is dolgozunk tovább, nem adjuk fel!

Megosztás:
Facebook
Twitter