Talán tudjátok, egy versenyt kihagyni kényszerültünk, mert japánból vártunk filléres alkatrészeket, és nem jöttek meg időben. Így Bakonya Rallye kimaradt nekünk, ami azt jelentette, hogy lemaradtunk a MARB éves értékelésében.
De nem kellett sokat várnunk, mert a Domaháza – Zabar Rallye-n már részt tudtunk venni, mely egyben az északi régió harmadik versenye volt.
Az autó rendben volt már a kezdetektől, de Határ Attiláék megleptek minket az első gyorsaságin. Közel 5mp-et kaptunk, ami igen sok. De a második szakaszon már faragtunk ebből, ott már „csak” 1,8-at adott a Peugeot-os páros, de a lemaradásunk ekkor már 6,5 mp volt.
Úgy tűnt ez egy páros csata lesz, mert a többiek már lemaradtak.
A harmadik gyorsaságin tudtunk először fordítani, már mi voltunk a gyorsabbak, sőt 4,7 mp-et sikerült lefaragni a hátrányból.
Sajnos nem derülhetett ki, hogy mire megyünk egymással. A negyedik gyorsaságin előbb mi hibáztunk, közel 200 km/h-nál lecsúsztunk a pályáról, nagy szerencse volt, hogy „csak” a futóművet ütöttük szét. Határék még rosszabbul jártak, Ők kiestek a versenyből.
A kicsúszáskor kihagytunk egy lassítót, amiért büntetést kaptunk, de az autó is sérült. Így a maradék két gyorsaságin már nem forszíroztuk a dolgot. Nem is kellett, mert így is jelentős előnyünk maradt.
Ezzel idén másodszor nyertünk úgy, hogy a kategória győzelem mellett az abszolútot is behúztuk.
Kicsit keserédes, hogy az autót megint szögelnünk kell, reméljük emiatt nem kell majd verseny kihagynunk!
Köszönjük a maroknyi támogatói csapatnak, hogy újra versenyezhettünk!