Semmi nem változik, csak a cél

A 2018-as szezonban mutatkoztunk be a Rallye2 mezőnyében, ahol egy elég viszontagságos szezonunk volt, abszolút győzelemmel, dobogókkal és sajnos sok műszaki hibával. Az összetett 5. hely és kategória 3. helyezés lett az év végi jutalmunk, aminek örültünk, de elégedettek nem voltunk vele.

A JG2-Racing-nek köszönhetően az év végén kicsit más vizekre is evezhettünk, két versenyen is indultunk a Peugeot kupás 208 R2-vel és meg kell mondani, nagyon feküdt az autó. Nem titok, a tél folyamán sokáig volt szó a kupában való indulásról, de végül anyagi megfontolások miatt minden maradt a régiben.

Azaz 2019-ben is a Rallye2-ben versenyzünk az Opel Adam R2-vel. A navigátori ülésben idén is Timár Tomi ül. Az autó kinézete picit változott, frissült. Sajnos nem több, hanem kevesebb támogatónk lett idénre. Akik maradtak és kitartanak a csapat és mellettünk, azoknak egy bajnoki címmel szeretnénk ezt meghálálni.

Jövő héten el is indul az idény, irány az Eger Rallye, ahol a tavalyi évhez képest majdnem dupla annyi ellenféllel fogunk megküzdeni. Kemény lesz, de alig várjuk.

Rallye2 Bajnokság idei versenynaptára

1. Eger Rallye Március 29-31.

2. Miskolc Rallye Április 26-28.

3. Iseum Rallye Május 17-19.

4. Székesfehérvár Rallye Június 7-9.

5. Veszprém Rallye Július 5-7.

6. Baranya Kupa Augusztus 1-3.

7. Salgó Rallye Augusztus 23-25.

8. Mecsek Rallye Október 11-13.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..