fbpx

Murvás tempó már megvan, a célba érkezés nincs

Az idei negyedik versenyünkről nem tudunk hosszan beszámolni, mert nem tartott sokáig. Újra az Opel Adam R2-vel álltunk rajthoz, mely Egerben a győzelemre segített minket, majd Miskolcon cserbe hagyott. Most sem jutottunk el vele a célig.

A verseny előtti teszten részt tudtunk venni, mert elkészült az új motor, hisz a régi még Miskolcon felrobbant.

Jól muzsikált a technikai, a csapat remek beállításokat adott alánk. Ugyan volt egy kis melegedés, de szépen mozgott a kis piros autó. Bizakodtunk, most megmutatjuk, murván is tudunk menni.

Sikerült is, hisz az elmaradt első gyorsasági szakasz után, a másodikon jót jöttünk, a második helyen álltunk.

A soron következő, várpalotai szakaszon azonban kitört a csonkállvány és kiestünk. Nem mentünk semminek, elfáradt az anyag. Erről egyszerűen nem tudunk többet írni, borzalmasan el vagyunk keseredve, mert a tempónk idén is megvan a bajnoki címhez, de ha nem jutunk el a célig, akkor ez mit sem ér.

Hátrányunk még nem ledolgozhatatlan, de a maradék három aszfaltos versenyt nyerni kell, hogy ne csak a szerencsében (ami nincs) kelljen bízni.

Ezúton kívánunk jobbulást a borzalmas balesetet szenvedő Neukirchner András – Pardi Kata kettősnek, reméljük minél hamarabb küzdhetünk velük ismét!

Megosztás:
Facebook
Twitter