Győzelem a Kazár Ralllye-n

Nemrég megjelent cikkben, jól összefoglalható mi történt velünk idén, így nem mondunk újdonságot. 2017 nem a pályaversenyzésé úgy tűnik, hacsak nem történik valami csoda.

A magunk által bütykölt Nissan Sunny GTi-vel szerencsére bármikor, bárhol tudunk indulni, de persze ez pénztárca függő most. Volt tervbe Rally2, de az nem bevállalható jelenleg, így maradt a MARB, azaz a Magyar Amatőr Rallye Bajnokság. Már most mondjuk, az hogy az “amatőr” szó benne van a névben, ez nem azt jelenti, hogy itt kezdők, fakezűek versenyeznek. Nem. Ez azt jelenti, hogy itt azok mennek, akiknek ezekre az egy napos, rövid, gyors lebonyolítású és olcsó bajnokságra van meg a háttér.

A Kazár Rallye nehezen indult, sok probléma volt/van a szabályokkal, a régen látott, akár száz fölötti nevezőszám messze nem volt meg, 44 páros indult a versenyen. A mi kategóriánk, a 2000cc-es autók mezőnye csak 10 autót számlált. Persze, ez nem jelentette azt, hogy sétagalopp a verseny.

Nem csak a kategóriát szerettük volna megnyerni, hanem az összetett értékelést, hisz így van esély arra, hogy az év végi elszámoláskor is bajnoki címről beszélhessünk.

Az első szakaszon a gumikat nem tudtuk munkára bírni, a sok csúszkálás mellett kaptunk egy sárga zászlót is, rengeteg idő maradt a gyorsban. A 11. idő állt a nevünk mellett, a kategóriában pedig csak a negyedikek voltunk. Ugyan jelezték, hogy jóváírást kapunk a sárga zászló miatt, de ez nem történt meg, majd megvizsgáljuk a szabályokat, hogy ilyenkor mire is kell számítani máskor.

A soron következő szakaszok már jobban sikerültek, igaz egyszer fogtunk egy szalagkorlátot, maradt sok idő itt is, és szárnyaszegett lett az autó. A kategóriában a harmadik gyorson átvettük a vezetést és összetettben is feljöttünk a negyedik helyre. A későbbiekben ezen már nem tudtunk javítani, igaz három szakaszon is összetett harmadik időt futottunk, ami jó előjel a későbbiekre.

Végeredmény kategória és F2WD P3 csoportgyőzelem lett, összetettben pedig lemaradtunk a dobogóról 0,7 mp-el. Az első szakaszos sárga nélkül meg lehetett volna a második hely. Mindegy, nincsenek “ha”-k meg “volna”-k.

A következő verseny még nem tudjuk melyik lesz. De figyeljetek, mert nyomjuk tovább!

 

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.