fbpx

Végre nagypályán!

Nagyon sok és egyben nagyon kevés lehetőségünk van 2010-re. Természetesen az anyagiak, ez van, ezzel kell főzni. Nagy valószínűséggel Bika 2010-ben a Suzuki Swift Kupában indul. A GFS csapattól kaptunk lehetőséget a bizonyításra egy Euroring-i privát teszt alkalmával. Hihetetlen élmény voltSuzuki Swift Kupa teszt – Euroring
Emerico beszámolója

A gokart idénynek vége, és egyben biztosak voltunk. Ezt soha többet. A gokart sport nagyszerű kihívás, és nagyon fontos alap, de 7 év elég belőle, bőven. Sok lehetőségünk van 2010-re, méghozzá néhány igencsak grandiózus, de a földön járunk, és nem akarunk túl nagyot lépni. Hazánkban jelenleg csak a Suzuki Swift Kupa tud felmutatni a gyorsasági szakágban teljes mezőnyt, így úgy döntöttünk a Hungaroring-i verseny után, hogy ez kell nekünk.

Nem megyek bele, hogy milyen úton-módon kerültünk képbe Burkus Egonnál, aki a szakág vezetője, és a GFS csapat tulajdonosa, elég az hozzá, hogy megállapodtunk, november végén Bika megmutathatja, mit tud. Sajnos nem egész napos teszten, de kétszer fél óra bemenetelre lehetőséget kapott.

Előzetes beszélgetéseken elmondták, hogy 1.33 környéke a reális egy újonctól, míg a pályacsúcs 1.27 vége. Persze ehhez nem árt, ha ideálisak a körülmények.

Sajnos nem voltak azok, akkora köd volt, hogy az egyenesben nem láttam 50 méternél távolabb, és az aszfalt is nedves volt, akár eső esett volna.

A kocsi felkészítése után Bika bepattant Burkus Egon mellé, aki bemutatta a kocsit, majd ki a pályája. Kicsit leesett az arcom milyen hangja van ennek a kis méregzsáknak… Tudom, nem egy Ferrari, mindössze 105 LE, mégis mikor az ember mellett elhúz az egyenesben, akkor érzi, hogy igen, ez egy versenykocsi. Nagyon fenevad kinézete és hangja miatt nagyon közel áll hozzám ez a kocsi. De ne kalandozzunk el…

A pályán való körözgetés nem tartott túl sokáig, Bikának nem nagyon kellett a pályát bemutatni, volt hozzá szerencséje szimulátorban. Persze apró trükkök, a kocsi kezelése, féktávok, stb. mind új volt.

Visszatértek a boxba, és Bikán volt a sor, hogy megmutassa, mit jegyzett meg. Burkus Egonnal az oldalán irány vissza a pálya. Tempó igencsak lassú volt, hisz száraz gumikkal voltak a vizes pályán. A 3-4. körben kezdte Bika emelni a tempót, de ez még korainak ígérkezett. Egy gyors jobbosban elúszott a kocsi hátulja, nem tudta megfogni, és máris a kavicságyban landoltak. Szerencsére sem a kocsi sem utasai nem sérültek meg.

Én a szerelőre nézve csak azt kérdeztem: „Szokásos?”
És Ő csak ennyit válaszolt: „Az.”

Vártunk míg visszahúzzák a kocsit, majd megkezdték a kitakarítását. Közben Bikának elmondták hol hibázott, mi lehet ilyen esetben, mit kell tenni, mit nem kell tenni. Röviden, és akár ezek egész karrierjére is meghatározó mondtatok is lehetnek:
„Mindig alulról keresd meg a korlátaid, mert ha felülről teszed, az drága és még fájni is fog”

A takarítás közben kicsit felszáradt a pálya, de nem jelentősen. Jöhetett a menet befejezése, nem túl gyors körök, látszott, hogy Bika megfogadta a tanácsokat, 1.50 – 1.47 – 1.45 – 1.42 – így csökkentek a köridők, majd letelt az első fél óra.

A kis szusszanás közben további tanácsokat kapott, dicsérték amiért lehetett, de a hibákra is ugyanúgy rávilágítottak. Én meg közben vakartam a fejem, hogy ilyen időben nem fog sok minden kiderülni, hisz nem tudjuk Bika mennyire versenyképes.

Szerencsére a második félórára javult az idő. Nem volt teljesen száraz a pálya, de az ívek már világosak voltak, tehát már működnie kellett a száraz guminak. Meglepetésemre a második menetet már egyedül kellett véghezvinnie Bikának, aki nem szeppent meg, úgy nyomta már az első körökben, mintha mindig is ezt javította volna.

Apja méregette az időket, egyszer csak hátraszól: „Már 1.31-es időket megy!”
Micsoda? Az kizárt. Lemértem én is. 1.31. Na jó, biztos mellé nyomtam. A következő? 1.31!

Lejárt a fél óra, Bika kaján vigyorral szállt ki, a legjobb ideje 1.30.16. Sokkal jobb mint amire számítottam, és amire talán a csapat is számított. Burkus Egon-ban fel is villant a versenyszellem, beugrott a kocsiba, de még visszaszólt: „Ha nem megyek 1.31 alá, én fizetem az idényetek!”.

És lement? Naná, Egon nem ma kezdte a szakmát, nagyszerű versenyző. Legjobb ideje 1.28.6 volt, ami teljesen reális különbség. Büszkék voltunk magunkra, meg is dicsérték Gabi-t, mi pedig úgy éreztük, végre jó helyen vagyunk. Profi csapat, felkészített autó, mindenki teszi a dolgát, és mindenki ért a dolgához. A nap eseményeiről egy rövid összefoglaló és Bika legjobb köre onboard:

Megosztás:
Facebook
Twitter