fbpx

Újabb dobogós helyek, ezúttal a Red Bull Ringen

A Hungaroringen elstartoló FIA Swift Cup Europe 2021-es szezonja azt hozza, amit előzetesen vártunk. Sokkal nehezebb az idény, mint a tavalyi. A második fordulóra Ausztriában került sor, az egyik, ha nem a kedvenc pályán, a Red Bull Ringen. Sok dolog hátráltatok minket, voltak hibák is, de végül egy második és egy harmadik hellyel távoztunk a pályáról és átvettük a bajnokságban a vezetést!

A hétvége két napra zsúfolódott össze, ami nem is nagy baj, hisz így olcsóbb a versenyzés, kevesebb a szállásköltség, étkezés, minden. Pénteken kétszer tudtunk edzeni, és mindkét bemeneten a leggyorsabbak voltunk. Igaz, száraz volt az időjárás, és szombatra hatalmas esőt jósoltak, így az edzés eredményekkel nem is foglalkoztunk sokat.

Szombat reggeli időmérő edzésre úgy láttuk, hogy egyre erősebb eső fog érkezni, ezért az autót jelentősen átállítottuk. Teljesen elmentünk egy másik irányba a beállítások terén, amivel esőben könnyebb dolgunk lett volna. De az eső csak nem erősödött, sőt elállt. Lényegében túlokoskodtuk az időmérést.

Ugyan elsőre jónak tűnt, szinte az egész edzésen vagy első vagy második helyen álltunk, azonban az időmérés csak 20 perces volt, és mi a végén kijöttünk guminyomást állítani, ami végül végzetes volt. Mire visszaértünk a pályára, már csak egy körre volt idő, és nem voltak megfelelő hőmérsékleten és nyomáson a gumik, nem is sikerült javítani. Míg a bokszban voltunk sorra előztek meg minket és a vége 8. hely lett.

Ezzel rögtön hátrányba kerültünk, és ugyan lehet előzni a pályán, de azzal rengeteget kiveszel a gumikból.

Hiába vártuk az esőt, abból semmi nem érkezett meg. Az első és a második verseny is száraz körülmények között zajlott. Az autót visszaállítottuk oda, ahonnan az edzéseken kezdtük a hétvégét.

Az első verseny nehéz volt, a gumikat gyilkolni kellett minden egyes előzésekor, de összességében jó tempót futottunk. Az élen Bucsi Attila ellógott, de mivel Ő junior pilóta, nem számít bele a nemzetközi értékelésbe. A pályán természetesen ellenfél, de a bajnoki tabellán nem.

A második helyre feljöttünk, ami számunka így az elsőt jelentette, innen nem volt hova rohanni már. Nem is értük volna utol, és értelme sem volt.

A második futamon fordult a rajtrács, mentünk a hetedik helyre. A rajt jól sikerült, de a harmadik fokozatot elsőre nem vette a váltó, és ketten elmentek. Alig voltunk túl az első kör felénél, már látható volt a sárga zászló, majd jött az SC tábla, azaz a Safety Car. Úgy tűnt ez csak nekünk esett le, mert mindenki vadul előzgetett, sőt a célegyenesben páran össze is mentek.

A poén az volt, hogy még pozíciót is vesztettünk, volt aki szépen előzgetett SC alatt is. Nem kommentáljuk, nem büntettek senkit, ezért ezen már kár rágódni.

Új rajt után lassan sikerült előre jönni. Már az első futamon is feltűnt, de a másodikon még jobban, hogy egyenesben nem jó a tempónk. Egyszerűen a szélárnyék sem segített. Vagy a mi beállításunk volt rossz, vagy a többiek találtak valamit, nem tudjuk, de aggasztó volt. És aggasztó lesz majd az olyan pályákon, ahol iszonyat sokat számít a sebesség (Salzburgring, Slovakiaring). Ezen dolgoznunk kell.

A verseny második felére kialakult a helyzet, Bucsi ment elől, mi Báldi Gergővel csatáztunk volna a nemzetközi értékelés első helyéért. De képtelenség volt az egyenesekben tartani, állandóan ellógott, és csak értelmetlenül sok kockázattal lehetett volna előzni. Nem volt mit tenni, bekísértük a célba. Jól ment, öröm, hogy visszatért a valós versenyzés világába, idén még biztos sokszor összecsapunk majd.

A bajnokság szempontjából jól állunk, hisz két pont hátrányból 16 pontos előnyre tettünk szert, ami jó. A tempóval és azzal, hogy még nincs idén valós győzelmünk, nem vagyunk elégedettek, de ha ilyen taktikus versenyzés kell idén a bajnoki címhez, ám legyen. Természetesen azt is figyelni kell, hogy az év végén a két legrosszabb eredményt minuszoljuk, így valójában nincs ekkora előnyünk jelenleg.

A folytatás június 11-13-án következik, újra Ausztriában a Salzburgringen.

A bajnokság állása jelenleg:

hu_HU
hu_HU