fbpx

Szinte tökéletes versennyel is „csak” ötödikek

A legutóbbi Szirák – Vanyarc rally nagyszerűen sikerült a Tim Gábor, Timár Tamás párosnak, és úgy éreztük, addig kell ütni a vasat, amíg meleg, menjünk, minden olyan MARB (Magyar Amatőr Rally Bajnokság) futamra, ami nem kereszteződik Gábor gyorsaságis szereplésével, hisz esély mutatkozott, akár az év végi győzelemre is. Kicsit elbíztuk magunkat, már látjuk.

De ez nem egy sajnálkozó, szomorkás cikk, sőt, iszonyat élveztük a Bakonya Rally-t, mely az MARB nyolcadik versenye volt idén, ezúttal a déli régióban. Nem mondhatjuk magunkat tapasztalt rally-soknak, de az látszott, itt picit jobban állnak, és nagyobb hagyománnyal rendelkeznek a pilóták. Jobbak voltak a kocsik, a pálya nagyon technikás és jó minőségű volt, a rendezés pörgős volt, nem volt üresjárat. A pályát nagyon élvezte a páros, erdőben egy igazi rally szakasz, sok technikás, sodrós kanyar, nagyon szép környezetben.

A kategóriánkban 13 páros nevezett (V. kategória, 2000cc) és összesen hetvenen rajtoltak el. Az első kör nyugisan indult, Tim Gábor nem ment még határon, hagyott a szakaszon bőven, 3:10-es idővel kezdett. Azonban megnéztük a táblán a többiek idejét, és picit lefagytunk, majd mindenki 3 perc környékén ment.

P7207192Innen már a fele sem volt tréfa, és belehúztak a srácok, 3:04 majd 3:03-as idő következett, sőt az ötödik gyorson már 3:02 is sikerült. Végül nem tudtunk előre jönni, maradtunk ott ahol kezdtünk, kategória 5. hely, és az összetett 14. helyen.

Látva, hogy ki milyen kocsival és milyen gumival ment, ez teljesen jó eredmény, ám az, hogy a MARB értékelésben komolyat villantsunk azt az álmot el kell hessegetni, ez a Nissan Sunny még mindig 70%-ban egy utcai autó, igaz már nagyon dögösen néz ki, hisz kapott egy új fényezést.

Nemcsak lóerő hiányzik, minden. Futómű, váltó, rally gumik.

Nincs ezzel semmi gond, ez egy hobbi, még ha vérkomolyan is vesszük. Megyünk annyi versenyre, amennyire csak lehetőségünk lesz, és ki tudja, hátha még előrébb tudunk osonni a ponttáblázaton, ahol most a 8. helyen állunk.Screen Shot 2014-07-21 at 16.12.33

Rally-ból most újra visszaülünk a gyorsasági szakágba, következik hamarosan az RCM Cup 5. hétvégéje, vezetjük a bajnokságot, és elkezdjük a futamra a felkészülést!

 

Megosztás:
Facebook
Twitter