
Domaháza galéria
Idén a harmadik versenyünket is megnyertük. Ezúttal a Domaháza – Zabar közti rali versenyen sikerült a kategóriában és összetettben is behúzni az első helyet.
Idén a harmadik versenyünket is megnyertük. Ezúttal a Domaháza – Zabar közti rali versenyen sikerült a kategóriában és összetettben is behúzni az első helyet.
Idei második rallye versenyünk, és az idei második győzelmünk. Azonban most nemcsak a kategóriánkat nyertük meg, hanem az abszolút értékelést is!
Jól sikerült az idei MARB bemutatkozásunk, megnyertük a kategóriát, és negyedikek lettünk összetettben.
Fantasztikusan sikerült a 2016-os szezon, hisz az Octavia Cup megnyerése után, győzelemmel zártuk az évet, a hungaroringi Szilveszter Rallye-n. Timár Tamás navigálásával, a H4 kategória
Újra a Hungaroring adott otthont az Örömautóztatásnak, mely már nyolcadszor került megrendezésre. Ez egy nagyszerű esemény, versenyzők, csapatok kérdés nélkül jönnek évről évre, hogy mosolyt
A Skoda Octavia Cup bajnokaként zártuk a szezont Brno-ban, mely az eddigi legnagyobb sikerünk. Erről a fantasztikus hétvégéről hoztunk most rengeteg képet.
Hatalmas lépés a bajnokság megnyerése felé, hogy dupla győzelmet szereztünk az Octavia Cup negyedik hétvégéjén!
Már az is csoda volt, hogy eljutottunk a harmadik hétvégére, a csehországi Autodrom Most pályára. Siketül meghálálni a csapat bizalmát, egy harmadik hellyel, majd vasárnap
Megérkeztünk a csehországi Autodrom Most pályára, ami magában is egy csoda. Aki figyeli a facebook oldalt, tudhatja, komoly anyagi gondokkal küzdünk ebben az évben. Egy
Nehéz hétvége volt, de megnyertük az időmérést, majd az első versenyt. A második futam nem sikerült, de a dobogóra sikerült felérni. Így tovább növeltük az
Ennél jobban nem tudtuk volna kezdeni az idényt. A Hungaroring-en szinte kötelező volt a jó szereplés, és sikerült is. Megnyertük az időmérést, majd mindkét versenyt!
Egy másodperccel maradtunk le az első helyről. De a második hely is komoly eredmény, nagyon jó verseny volt.
Már másodszor vettünk rész az Autoshow-n, mely a Slovakiaring-en megrendezett rally verseny. Most jobban sikerült, mint egy éve, a kategória harmadik helyet sikerült megszerezni!
Fantasztikus hétvégével zárult a Swift Cup Europe bajnokság idei évada. Lényegében mindent megnyertünk, időmérést, és a két futamot, és bebiztosítottuk a bajnoki harmadik helyet, úgy,
Három fordulós hétvégével zárult a Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság. Mi nem voltunk érdekeltek, de a vasárnapi versenyen indultunk az Apex Racing kérésére a Renault Clioval,
Fantasztikus hétvége a Hungaroring-en, több mint 30.000 néző, két futamgyőzelem. Hozzuk a képeket.
Fantasztikus lehetőséget kaptunk, szerepelhettünk a TWC Clio Cup szlovákiai hétvégéjén. Íme a képek a hétvégéről:
Idén utoljára a Pannoniaring-en indultunk az RMC CUP-ban. Az okokról már írtunk, most néhány képet hozunk.
Fantasztikusan sikerült a Swift Cup Europe bemutatkozásunk, mind az időmérést, mind a két versenyt megnyertük!
Nem ez volt életünk hétvégéje, második és negyedik hely, ennél jobbra számítottunk. De a bajnokságban még mindig vezetünk.
Jól sikerült az első rijekai kiruccanásunk. Az első versenyt megnyertük, és a második futamon a második helyen értünk be. Tökéletes! Növeltük az előnyt a bajnokságban.
Mindent megnyertünk. Időmérést, két versenyt. Ennyire jól még soha nem kezdtünk idényt, reméljük a folytatás is hasonló lesz. Képek az első hétvégéről.
Idén már hetedik alkalommal rendezték meg a beteg gyermekek számára az Örömautózást, és ahogy az már megszokott, újra részt vettünk az eseményen. Ezek a rendezvények
2015-ben is kiállítottuk az új autónkat az Apex Racing standjánál. Most néhány képet hoztunk az eseményről. Nagyon jól éreztük magunkat!
Először vettünk részt komolyabb nemzetközi endurance futamon, és nem rajtunk múlott hogy nem értünk el komolyabb eredményt. De tapasztalat szerzésnek kiváló volt!