fbpx

Ez már nem is pech széria

Már energiám és kedvem nincs felsorolni, milyen pechsorozatban vagyunk, nem túloznék nagyot, ha azt mondanám, hogy 2011 év vége óta semmi nem sikerül. Ha Gabi hibázna, saját hibájából kiesne, egy szavam nem lenne. De ilyen nem fordult elő már jó ideje (2010 Salzburgring).

1001453_653256524688297_1874965202_nEgy sikeres teszt után érkeztünk a Pannoniaring-re, minden problémát orvosoltunk a Peugeot-n. Olajnyomás tökéletes, szervó szintén jó, nincs semmilyen szivárgás, új váltóáttétel a pályára pontosan beállítva, a motor programozása rendben, új szett gumi a kamionban, azaz minden tip-top.

Az első szabadedzés még visszafogottan kezdődött, az autó nem fordult megfelelően, de ezt könnyen orvosoltuk a setup módosításával, illetve a bal első futómű javításával. A második edzésen azonban Gábor beszólt rádión, a motor leállt. Gondoltuk, megint valami elektronikus probléma, valami szenzoron kell állítani. Azonban a log kiolvasása után láttuk, hogy minden tökéletesen rendben.

A gyertyák ellenőrzése közben azonban a hármas hengernél a gyertya teljesen szétroncsolódott, azaz belülről valami szétütötte, ez azt jelentette, a motornak annyi. Komoly, 150 km sem volt az új motorban. Teljes ledöbbenés, a Zomer egy Európában elismert, nagyon komoly tuning cég, el sem hisszük, hogy lehet ez. Azonban mindenféle következtetés levonása előtt, egyeztetünk a gyártóval, és kiderítjük a hiba okát.

A Peugeot így biztos, hogy egy hosszabb pihenőre vonul, és nem tudjuk, hogy mikor fog újra pályán futni. Gábor bajnoki esélyei az FIA CEZ és a Magyar Bajnokság 2000cc-es kategóriájában ezzel teljes mértékben elszálltak, kár is most ezen már rágódni. Az hogy peches Gábor, nem fedi a valóságot, erre már valami új szó kéne.

1015324_654257197921563_1979367335_oMár lényegében azon gondolkoztunk, hogy haza indulunk, amikor jött az információ, hogy a GFS-nél az egyik pilóta nem jött el, így árván áll egy kupás Suzuki. Az utolsó edzésre már be tudott menni, úgy hogy sem futómű, se más nem volt beállítva, csak egy apró ellenőrzés végett. Nem volt rossz a tempó, de hát ez így nehéz. A résztvevők természetesen már napok óta gyakoroltak, nehéz volt átvenni a ritmust, egy 280 LE-s S2000-es autó után, egy 100 LE-s kupás vasat terelgetni.

A másnapi időmérő is nyögvenyelős volt, direkt nem használtuk senki szélárnyékát, a tiszta tempót néztük. A TOP10 így is megvolt, majd a Superpole-on az 5. hely, és a hátrány sem volt nagy. Mivel a csapat másik pilótájának, Lévai Zolinak az autójával is gondok voltak, az élvezett prioritást, hisz Ő a bajnoki címért még meccsben van. Azért persze volt idő egy alap setupot rakni a kocsira. Ezzel a gumival, ezen a pályán 2010-ben mentünk utoljára, így kicsit hasra ütés volt a beállítás, de végül nem sült el rosszul.

A futamon Gábor simán jött előre, igaz egyszer megtorpedózták, amitől a kocsi hátulja instabillá vált. Járt az első, második és harmadik helyen, Bárkoviccsal és Takáts Ákossal klassz meccset vívtak. Ám az utolsó előtti körben Bárkovics meglökött egy gumibálát, ami pont Gabi elé dőlt be a pályára és rommá ütötte a kocsi elejét. A futómű totálisan elment, és az első spolier is rálógott a kerékre. Hogy az a nyomorult gumibála nem tudott más merre dőlni.. Valahogy bevánszorgott, és negyedik lett. Hát, csodás.

1010508_654126897934593_982943656_nA második futamra újra be lett állítva a futómű, így volt esély újra a győzelemért meccselni. Gábor hamar az élre állt, ám Takáts Ákos gyorsabb volt, meg tudta előzni, de nem aggódtunk, jól álltunk, csak követni kellett. Azonban Bárkovics másként gondolta, és a negyedik körben lényegében ledózerolta a pályáról. Hát, erre már végkép nem tudtunk mit mondani. Kértem Gábor álljon ki, mert nagyon nagy hátrányba került, és az autó sem nézett ki jól, de Ő be szerette volna fejezni a futamot. Szépet hajrázott, és a nyolcadik helyre tudott visszakapaszkodni.

Az, hogy gyakorlás nélkül tudott Gábor az élmezőnyben menni, szép teljesítmény, el is várható egy bajnoktól. Július 5-én megrendezésre kerülő Red Bull Ring-i versenyen is részt veszünk a Suzuki Kupában, ott már komolyan gyakorlunk és felkészülünk, mert csak így lehet. Mivel a versenyhétvége a Truck Series betétfutama, ami garantálja a telt házat, nagyon várjuk a versenyt. Reméljük a mezőny többi tagja kicsit lehiggad addig és lehet majd versenyezni, és nem roncsderbi lesz.

Az év végéig, hol és hogyan fogunk versenyezni, ez a napokban, hetekben fog eldőlni.

Megosztás:
Facebook
Twitter