fbpx

Első hétvégén egy 4. és egy 8. hely – Hungaroring

Ez a hétvége tavaly csak egy amolyan távoli jövőkép volt, beszéltünk róla, de annyira magunk sem hittük el, annyi „ha” volt a történetben, hogy még márciusban sem hittem benne, hogy sikerülhet.
Természetesen nem kell azt hinni, hogy hirtelen meggazdagodtunk, és a gokartból egyből van lehetőségünk a Gyorsasági OB-n menni, ez az apró lépés közel fél év kemény munkája volt.Gyorsasági Országos Bajnokság – Material Center Kupa
2010.04.30-2010.05.02. – Hungaroring
Genex Suzuki Bio Kupa I.-II. futam
Emerico beszámolója

Sikerült megszerezni Gábor autójának a Hunflex-et, mint főszponzort, mely cég egyben a sorozat egyik kiemelt partnere is egyben. A Hunflex az a berendezés, mely lehetővé teszi az autóinkat arra, hogy a BioEtanol befogadására alkalmasak legyenek. Természeten magyar találmány és termék, reméljük nagyon sok emberhez eljut, és nem hiszik el a sok hablatyot amit összehordanak a BioEtanolról.

Nagyon gyorsan, hogy hamar elérjünk a verseny összefoglalójára, mi is az a BioEtanol?
A bioetanol kifejezés alatt olyan, nagyrészt etil-alkoholból (etanolból) álló üzemanyagot értünk, melyet biológiailag megújuló energiaforrások (növények) felhasználásával nyernek abból a célból, hogy benzint helyettesítő, vagy annak adalékaként szolgáló motor-üzemanyagot kapjanak Otto-motorokhoz
Ez egy szép meghatározás, sajnos az emberek ettől még nem fogják megvenni, akkor íme az előnyei:
– Jelentősen alacsonyabb az ára, mint a hagyományos üzemanyagoknak.
– Semleges hatású az üvegházhatásra
– Évente megújuló növényekből készül
– a bioetanol elégetésekor a légkörbe kerülő szén-dioxid és más üvegházhatású gázok a következő évben felnövő növények (gabonák, burgonya, cukorrépa, fűfélék, szalma) testébe visszaépülnek.
– bioetanol nyersanyagát ásványkincsekben szegény, mezőgazdasági területeken is elő lehet állítani, így a kőolajban szegény országok (például Magyarország) importfüggősége csökkenthető
– a gépkocsi élettartama megnő
– csökkenti a motor kopását

Azért, hogy alátámasszam igazam, az autónkba már 2009 októbere óta csak BioEtanol van, és eddig semmit nem mart szét, nem ment tönkre semmi, pedig ha valami nyúzva van, akkor ez a kocsi biztos… A Hunflex mellett a sorozat mögé sikerült állítani az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot, hisz felismerték, ha a BioEtanol megfelelő propagandát kap hazánkban, az jelentősen fellendítheti a magyar mezőgazdaságot, és ezzel a vidék fejlődését. Két főtámogatónk még az idei évben a Suzuker, mely cég ellát minket alkatrészekkel, és a EuróGé mely az autónk fényezését végzi. Ezeket a cégeknek, intézménynek köszönhetjük, hogy versenyezhetünk, és persze a GFS Repsol Team vezetőjének, akinek volt bennünk hite, és türelme, hogy engedje az autót tesztelni, mikor még nem volt meg a megfelelő költségvetés. Végül, de nem utolsó sorban, megemlítem a Balaton Painting-et, mely szintén támogatónk idén is, és nekik köszönhető Gabi új sisakfestése, mely mondhatjuk szokás szerint világszínvonalú.

Tehát az álom megvalósult, ott voltunk a ’ringen, kész autóval, gyönyörű fényezéssel, dekorációval, agyon szponzori lógókkal, profi csapattal, és egy gyors pilótával. Irigylésre méltó, ennél már csak az lett volna szebb, ha Gabinak kb 300 körrel több van a kezében, mert egyszerűen ez a legfontosabb. Akármekkora tehetség valaki, akármilyen jó a csapat, vagy az autó, ha nem ül eleget a pilóta az autóban, nem tesztel eleget, sokkal nehezebb a helyzete. A pénteki napon volt az időmérés, amit megelőzi a fizetős teszt, azaz nem úgy megy, mint azt megszoktuk, ha edzeni akarsz az időmérésre, akkor fizetsz. Ez nekem fura. Sőt, mondhatnám azt is, hogy… de nem mondom, nem kezdem ezt az évet is a hőzöngéssel. A szabadedzések elején sajnos meglehetősen lassúak voltunk, amit először nem is igazán értettünk, de ahogy melegedett az idő Gabi úgy gyorsult, és a vetélytársak lassultak, az utolsó bemeneten már az övé volt a legjobb idő.

Nem volt hiú ábrándunk, az első sorba nem volt esélyünk, de szerettünk volt azért az elején lenni. Az időmérést eltolták 18.00-ra ami igen érdekessé tette a hangulatot, hisz amolyan naplemente féleségben, elég szürreális fényviszonyok mellett zajlott az edzés. Gabi ugyan volt pár másodpercig a 4. helyen, de az 5. hely már az első gyors köre után megvolt, és ezen még javított kétszer is, de előre már nem sikerült lépni. Volt egy próbálkozásunk a végén, Gabi bejött lehűttetni a gumikat és fékeket, de sajnos nem jött be, ez van. Talán, ha felkerül az elején egy új szett gumi, akkor megvan a 4. hely, de utólag ezt már nem lehet megállapítani. Az autó rendben volt, örömmel hagyhattuk el a pályát.

Az időmérés végeredménye:
1.         596 ifj. Ficza Ferenc 2:23:392
2.         503 Bittman Attila 2.23.454
3.         574 Bárkovics Tibor 2:23:581
4.         509 Bús Edina 2:24:296
5.         525 Tim Gábor 2:24:335
6.         504 Nagyszegi Bence 2:24:646
7.         518 Makai György 2:24:931
..
.
.

Látható, hogy egy hölggyel, mégpedig Bús Edinával voltunk nagy meccsben. Senkit ne tévesszen meg a látszat, ez a lány piszok gyors, nem szégyen Tőle kikapni. Már az időmérés után megvolt a taktika a versenyre, cél a 4. hely volt, ami tartható lesz, és ha hibáznak elől, akkor talán dobogó.

Tim Gabi gyors köre

Szombaton meglehetősen nagy hőség fogadott minket, a pályán 25-26 fok volt, az aszfalt majd 45 fokos volt. Mivel szabály, hogy legalább az első két keréknek újnak kellett lennie, volt egy kis félsz bennünk, mert ilyen melegben Gabi az új gumikon nem ment még. A csapatból többen mondták, hogy ennyi látogató már rég nem volt az OB-n, ami egyrészről nagy öröm, hisz ezek szerint jól működik a sorozat mögött a „propaganda gépezet”, másrészről azért szomorú, mert bőven lehetett volna több ember, hisz hatalmas mezőny volt mind a Kistúra mind a Nagytúra futamán.

Reméljük a jövőben sikerül olyan támogatókat is találni, amely tud nagyobb hírverést adni a futamnak, hisz nem azzal van a baj, hogy az embereket nem érdekli az esemény, hanem hogy nem tudnak róla. A szombati első futam előtt szerintem én még idegesebb voltam, mint Gabi, nagyon tartottam attól, hogy kirakják az első kanyarban, vagy hogy beragad valami lassabb pilóta mögé. Szerencsére teljesen alaptalan volt a félelmem, Gabi azt csinálta amit kitaláltunk, úgy ahogy volt körbe autózta az előtte lévőket az első kanyarban, és a kettes kanyart már 4.-ként vette be, sőt pár körrel később ifj. Ficza mellett is elment és már a 3. volt. A tapasztalatlanság ekkor már érződött, hisz ezek a manőverek ugyan nagyon jól sikerültek, de nem kellett volna talán tovább erőltetni a gumikat, melyek sajnos elmelegedtek. Ennek eredményeként Gabi többször hibázott, majd meg is lökték, és 2-en is elmentek mellette.

Sokáig az 5. helyen hajszolta az előtte lévőket, majd az utolsó kör előtt a Mansell kanyarban sikerült közel maradnia Nagyszegi Bencéhez, és ki is fékezte. A 4. hely tehát meg lett, nagy volt az öröm, szuper bemutatkozás. Az autón kisebb horpadások, sérülések voltak csak, így az autót nem kellett szerelni, csak a futóművet kellet kicsit kiigazítani, mert az sajnos kicsit szét lett rázva.

A szombati futam onboard

Vasárnapra jelentősen hűlt a levegő, eső is várható volt, mely végül nem jött meg, sőt verőfényes napsütésben mentek már ki az autók a rajtrácsra. A terv ugyanaz volt, mint szombaton, külső íven körbe menni, és lehetőleg nem veszíteni pozíciót. Persze, ha van hely a belső ív még jobb, de ott nem szoktak helyet hagyni. A rajt viszonylag jól sikerült, ám utána a helyezkedés már kevésbé, és Gabi a legnagyobb húsdarálóba fordult. Mindenhol autók, egymáson fordult lényegében az első 8 pilóta. A hatodik helyen sikerült befejezni az első kört, ami ugyan nem a legjobb, de legalább nem volt nagyobb gond. Gabi megpróbálta minél előbb megenni az előtte lévőket, hisz nem akart lemaradni, valamint a szombati nap két legjobbja loholt mögötte, jó 7-8 tizeddel gyorsabban körönként. A nagy akarásnak sajnos egyre több hiba lett a következménye, és túl sokszor kellett valakivel küzdeni, és így nem lehet gyorsan menni. Gabi egészen a 10. helyig csúszott vissza, és a köridők sem voltak elég jók, hogy feljebb jöjjön. A célegyenesben láttuk, hogy valami füstöl a kocsi elején, és süvítő hang jött, de nem tudtuk, hogy ettől lassult-e le.

Kb. két kör alatt Gabi magára talált, és elkezdett visszajönni az előtte lévőkre, ugyan nem tudott 24-es köröket menni, mint szombaton, de azért annyira még elég gyors volt, hogy előbb a 9. helyre, majd a 8.-ra feljöjjön. Az onboard felvétel alapján elmondhatjuk, ez a futam nem volt összerakva fejben, koncepció nélküli előzési kísérletek, sok lesodródás, valamint a sérült autó miatt nem lehetett ezen a napon a dobogóért harcolni. Az autó kitűnő volt, a csapat nagyon jó vasat adott Gabi alá, és ezt ezúton is köszönjük. Bárki bármit mond, azért ez nem volt rossz bemutatkozás, és a bajnokságban elfoglalt 6. hely is kitűnő. Gabi jóval tapasztaltabb pilótákat előz meg, és ebben az évben még sokkal többre is képes lesz, nem is kétséges. Reméljük már a következő PannóniaRing-i futamon sikerül az első dobogós helyezést megszerezni.

A vasárnapi futam onboard felvétele

Megosztás:
Facebook
Twitter