Sok tapasztalat, de 0 pont az Iseum Rallye-n

Nem tippeltünk az Iseum Rallye előtt, elképzelni sem tudtuk, hogy fog menni számunkra az első murvás verseny, soha egy métert nem versenyeztünk ilyen pályán. A JG2 Racing nagyszerűen felkészítette az autót, átalakította murvára és az Iseum Rallye hivatalos tesztjén kezdhettük a felkészülést.

Azt kell mondjuk, feküdt a csúszkálós pálya, a nehéz féktávok, de a pályaversenyzésből adódó beidegződéseket nehéz volt felülírni. Azonban a teszt végére úgy érzetük sikerült összebarátkozni a homokos, kavicsos talajjal.

Iseum Rallye 2018 Teszt

A szombathelyi verseny két napos volt, szombaton két szakasz, majd vasárnap négy szakasz várt ránk. Ugyan a verseny előtt kiadós eső áztatta a pályákat, ez nem jelentett túl nagy problémát, hisz a teszten is találkoztunk sáros pályával.

Az első gyorsaságin még tapogatózásé volt a főszerep, a 7. hellyel nyitottunk, kategóriánk második idejét autóztuk. A második gyorsasági szakaszon két kört kellett futni a “katlanban”, ahol az első jól sikerült, ám a második körben túl nagy tempót vittünk rá az ugratóra és lényegében elszálltunk. Mivel az ugrató kicsit megdobja az autó hátulját, az Opel Adam R2 belefúródott a kemény földbe és leszakadt a kartervédő. Szerencsénkre nem volt már sok hátra, le tudtunk jönni a gyorsról, sőt feljöttünk az ötödik helyre.

Jump!

Az autó eleje sérült, de a legfontosabb feladat az volt, hogy a kartervédő visszakerüljön, ezt a csapat a rövid szerviz idő alatt megoldotta, és mehetett az autó az esti parc ferme-be. A vasárnap reggeli első gyors előtt a maradék 20 perces szervizben tovább javítottak az autón, amit csak lehetett.

Sajnos a vasárnapi első gyorsaságin kiderült, más is sérült az autón, a hűtés nem volt megfelelő, így csak 50-60%-os gázállással autóztuk le egymás után a 3. és 4. szakaszt. Perceket kaptunk, és a dobogóért folyó harcból kiszálltunk.

A futam 1,5-x-es szorzóval bírt, így minden helyezés rengeteg plusz pontot jelentett. Egy lehetőségünk volt, ha a verseny záró szakaszában előre lépünk több pozíciót és a powerstage-n első háromban vagyunk.

A melegedési gondokat a csapat elhárította, bizakodva vártuk az 5. és 6. gyorsasági szakaszt, mely sajnos hamar véget ért számunkra. Féltengely törés miatt félre kellett állnunk az ötödik gyorson, feladtuk a versenyt, és nulla ponttal zártuk az Iseum Rallye-t.

Ugyan a bajnokság élén érkeztünk a szezon harmadik versenyére, de 1,5x-es szorzó miatt jelentős hátrányba kerültünk, amit nem lesz könnyű ledolgozni.

A bajnokság június 15-17. között folytatódik a Székesfehérvár Rallye-va.

Annyira nem OK

 

1 Comment

  1. county

    2019/02/11 at 7:06 du.

    A lot of of whatever you say happens to be astonishingly appropriate and it makes me ponder the reason why I had not looked at this with this light previously. This article truly did switch the light on for me personally as far as this specific subject matter goes. But there is actually just one position I am not really too comfortable with so while I make an effort to reconcile that with the central theme of your point, allow me observe what the rest of the subscribers have to point out.Well done.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..