Kipróbáltunk valami mást

Egy sikeres rali szezon után vagyunk, és büszkék vagyunk rá. Tényleg mikró költségvetéssel lenyomtunk 10 versenyt a MARB szezonban és egy nagyon erős mezőnyben abszolút harmadikok lettünk országos értékelésben és a MARB Északi Régiójának a bajnoki címét is átvehettük.

A hab a tortán a Szilveszter Rallye volt, ahol ugyan sok műszaki gondunk volt, mégis nagy előnnyel nyertük meg a 2000cc-es kategóriát Timár Tomi navigálásával.

Jelenleg a szokásos fázisában vagyunk az évnek. Keressük, merre tovább.

Természetesen a Rallye továbbra is erős opció, ha megszerezzük a megfelelő forrásokat, az az út nyitott. De közben nyitott szemmel járunk, és nem lehet elmenni a Rallycross nemzetközi és hazai sikerei mellett. Azonban számunkra fontos, ha lehetőség van, olyan kategóriában szeretünk versenyezni, ahol egyformák az adottságok, ahol csak a versenyző számít. És ez a márkakupák világa.

A hazai RallyCross-ban több márkakupa is van, de idén jön egy új, ami nagyon szimpatikus. Mazda MX5-ökkel indulnak a versenyzők, egyforma technika és háttér. Hátul hajt, fickós kis járgány.

Az első lépést egy januári szombaton megtettük, a Kakucsring-en egy épen elkészült új autót próbálhattunk ki.

Természetesen egy januári napon nem lehet azt várni, hogy tökéletes lesz az időjárás, de viszonylag szerencsénk volt, hisz napos időben, 0 fok közeli hőmérséklet mellett tesztelhettük a technikát.

Az autó nagyon kompakt, de nagyon virgonc.

Sok időt nem tölthettünk a pályán, kétszer nyolc kör alatt, egy bemutatkozásig jutottunk az autóval. Sajnos tiszta kör nem volt, végig forgalomban kellett autózni. De az látszik, hogy jó a tempó. Reméljük lesz folytatás!

Íme néhány kör a tesztről:

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.