fbpx

Jön az idei első versenyünk?

Miért van kérdőjel a cím mögött? Aki követi a hazai rallye versenyek alakulását, talán tudja, sorra maradnak el itthon a Magyar Amatőr Rallye Bajnokság futamai.
Ahogy azt terveztük, a Kazár Rally a mi első MARB futamunk idén, de amíg nem állunk a rajtban, ez nem jelenthető ki teljes magabiztossággal, de reméljük, ez a futam meg lesz tartva, és népes, nívós mezőny lesz.
Miért nem vagyunk ott a pályaversenyeken?
2010 óta, minden évben a pályaversenyzésé volt a főszerep. Kezdetben még sikerült megfelelő támogatói bázist találni, sőt a GFS Racing Team által sok olyan lehetőséget kaptunk, amiről nem is álmodhattunk.
Az utóbbi években az Apex Racing segített abban, hogy egyre komolyabb, és nívósabb bajnokságokban induljunk.
Sikert sikerre halmoztunk, ezt nem lehet elvenni tőlünk. Reméljük, hogy a bajnoki címekkel, sikerült meghálálni a támogatásuk.
Azonban 2016 év végére már egyértelmű volt, nincs tovább, és a következő lépcsőfok már csak nagyon komoly támogatók által lenne lehetséges.
Egy nemzetközi kupa, a Skoda Octavia Cup megnyerése után, csak és kizárólag egy másik nemzetközi márkakupa vagy túraautó bajnokság megnyerése lehetett volna a cél. Erre sajnos itthon nincs esély, ha nincs megfelelő háttered, akár család, akár saját vállalkozás által.
Volt márkakupa társak sorra kerestek meg, hogy miért nem megyünk idén? Hisz bajnok lettél! Akkor könnyedén kapsz támogatást! Nos, szeretett de furcsán működő hazánkban ez máshogy van.
De nem adjuk fel, cél, hogy 2018-ra visszatérjünk a pályaversenyzés világába.
Miért a MARB? Miért nem Rally2 vagy komolyabb?
Tény, először a Rally2-ben gondolkodtunk. Van egy saját autó, a Nissan Sunny GTi, ami olyan amilyen, de szeretjük. Egyre jobb autó, rengeteg munkaóra van benne, igaz pénz annál kevesebb.
Azonban a tél folyamán ígért támogatók sorra tünedeztek el. Nem hibáztatjuk Őket, az is örök hála, ha bármikor is segítettek nekünk. Rá kellett jönni, egy Rally2 idény ugyan nagyon-nagyon fogvicsorgatva végigcsinálható, de annyira szűkösen, hogy sem hiba nem fért volna bele, sem a megfelelő felkészülés. Szinte garantált, hogy sikertelen lett volna a szezon.
A MARB lazább.
Nincs kötelező gumihasználat, így jók lesznek a 4-5 éves, használt gumijaink. Rövidebb a verseny, nem kell költeni annyit szállásra, ellátásra. És végül saját magunknak szerelünk, nincs csapat.
Mi a cél?
Timár Tomi navigálásával megnyerni mind a MARB két literes kategóriáját, mind az abszolút Magyar Amatőr Rally Bajnoki címet.
Ez nagyon nagyképű, de minek mennénk másért oda?
Reméljük, egy nagyon szoros és izgalmas bajnokság lesz, és az autónk ütőképesnek bizonyul ebben a sorozatban.
Kövessetek Minket!

Megosztás:
Facebook
Twitter