fbpx

Rengeteg videó a miskolci győzelemről

Az utolsó gyorsasági szakaszon megfordított eredmény, és az első Rallye2 győzelem fantasztikus élmény volt. Most betekinthet mindenki kicsit a hangulatba a videók segítségével. Külön köszönjük a Rallye2.hu és a Rally Rádió stábjának, hogy figyelemmel kísérték a versenyünk.

A verseny első két gyorsaságiján nem voltunk valami gyorsak, a hátsó tengelyen lévő gumikkal nem találtunk bele, de a harmadik gyors már elég jó volt. Ez után készült interjú:

Az első három gyorsasági után is mikrofon végre kaptak, ahol elmondtuk, mi történt az első körben, ahol megszereztük első Rallye2 szakaszgyőzelmünk:

A második három gyorsasági szakaszon még két szakaszt nyertünk, fokozatosan közeledtünk az addig vezető Trencsényi – Pannuska kettősre:

Innen jövünk az onboard felvételekkel.

A nyolcadik gyorsaságit is nyertük, 0,8mp hátrányunk maradt:

És végül a befejező szakasz, megfordítottuk az eredményt, és megnyertük a Miskolc Rallye-t

A célba érés után először a Rallye Rádiónak nyilatkoztunk:

Később a Rallye2 oldal is megkérdezett minket, itt már tudtuk, hogy nyertünk:

Végezetül a céldobogón vehettük át a győzelmi trófeát, melyről a Sixo TV készített felvételt:

Megosztás:
Facebook
Twitter