fbpx

Kategória második hely a Baranya Kupán

Az év eleji erős kezdés után két kiesés, majd egy viszonylag gyenge Veszprém Rallye következett. Egyértelmű volt, ha az év végi elszámolásnál a dobogón akarunk lenni, akkor most egy erős versenyt kell produkálni a Baranya Kupán.

Szép mezőny jött össze, 37 autó a Rallye2-ben, kategóriánkban pedig nyolcan voltunk. Természetesen főként az összetettet néztük, de az év vége felé közeledve már számolgatjuk a kategóriát is.

A pénteki nap előtt még a csapat lehetőséget adott tesztelni, jók voltak az előjelek, az autó beállítása is jól sikerült. A prológon ez meg is látszott, a csikicsuki pályán, ami nem kedvez az első kerék hajtásnak, a hatodik időt autóztuk. Innen már mehettünk is volna az első gyorsaságira, egy rövid szerviz után. Azonban egy hatalmas eső érkezett Komlóra, így úgy döntöttünk, hogy előre eső gumikat rakunk, hátul maradunk a slick-en.

Sajnos nem jött be a terv, a Vasas – Hosszúhetény szakaszon nem érkezett meg az eső. Meglepő módon mégsem kaptunk sokat, jól sikerült abszolválni a szakaszt, a 6. idővel. Nemcsak a gumikkal kellett megküzdeni, a cél előtt pár száz méterrel az autó teljesen leállt, csak begurultunk a célba.

Szombaton még hat szakasz várt ránk, a cél nem lehetett más, jelentősen előre lépni, küzdeni a dobogóért. A srácok gőzerővel dolgoztak, hogy megtalálják a hibát, miért áll le az autó. Sőt, rá kellett jönnünk, hogy teljesítményt is vesztünk, az elektronikai hiba miatt. Azonban ez a hiba nem szűnt meg.

A második gyorsaságin ismét hatodik idő, és ezt megismételtük a harmadik szakaszon is. Újabb szerviz jött, tovább kerestük a hibát, de csak nem lett meg. Bele kellett törődni, akárhogy tiporjuk neki, nem tudunk jelentősen gyorsulni.

A negyedik gyors elmaradt, az ötödiken ismét a hatodik idővel jöttünk le. Ismét szerviz, ismét hibakeresés. Semmi.

Hatodik szakaszon az előttünk lévő Dudás – Szabó kettős hibázott, így egy helyet előre léptünk, de ez csak szerencse volt. Az utolsó power stage-n sem tudtunk maradandót alkotni, maradt az ötödik hely, ami a kategóriánk második helyét jelentette.

Összességében, azt kell mondanunk, hogy elégedettnek kell lennünk, túl sok gondunk volt, és mégis célba értünk, és fontos pontokat hoztunk el Komlóról. Jár a taps a csapatnak, nagyon sokat güriztek az autóval. Ugyan a bajnokságban nem léptünk előre, de újra dobogóra állhattunk.

Folytatás szeptember elején a Salgó Rallye-val.

Megosztás:
Facebook
Twitter