fbpx

Tim Gabi űridővel fejezte be a teszteket

A múlt héten nagyon el voltunk kenődve. Az autó nagyon rossz volt, és Gabi is volt már jobb formában. A második tesztre azonban a csapat nagyon jól felkészítette az autót, és minden a kezünkre játszott.

Az időjárás nem volt túl kellemes, sőt, én speciel majd meg fagytam, de ez a 10-12 fok a motoroknak ideális, ilyenkor jobban forog a Suzuki motor. De ez nemcsak Gabinak, mindenkinek.

Ez meg is látszott az időkön, hiába volt koszos, és néhol még nedves az aszfalt, sorra dobálták a srácok a 23 végi időket, mely tavaly sima pole idő lett volna. Csakhogy a versenyen várhatóan meleg lesz, a gumik elmelegednek, a motorok nem mennek olyan jól. Ebből tehát nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

Gabi már az első bemeneteltől dominált, de előnye maximum 1 tized volt, 2.23 vége volt sorban, és ezt könnyedén hozta. Az ebédszünetet végre ki tudtuk értelmesen is használni, és az autót kicsit állítottuk, és úgy néz ki beletrafáltunk.

Gabi egyből lement 23 alá, ami nagyon erős. Többször is megfutotta a 2.22.9-es időt, amivel nagyon elégedettek voltunk.

A nap végén, az utolsó bemenetel már nem volt túl fontos, éreztük, hogy a beállítás már közel a tökéleteshez, kicsit még játszottunk a guminyomással, de semmi komoly változtatás. Persze Gabi folyamatosan a logot bámulta, ami lényegében a telemetria, és keresgélte a lehetőségeket. A bemenet előtt megállapította, hogy a 2.22.6 az lehetséges, ha sikerül összeraknia a körét.

Végig láttam, hogy gyors, folyamatosan közeledett mindenkire, de nem gondoltam, hogy ennyire. A stopper 2.22.2-es időt mutatott. ÁÁÁ, tuti mellényomtam, nem érdekes.

Mikor kiszállt a kocsiban kiderült, hogy nem nyomtam félre!! 2.22.209!!

És nemcsak elsült a keze, folyamatosan dobálta a 2.22.5-ös időket.

Kijelenthetjük, felnőttünk a feladatra, a bajnoki címért fogunk versenyezni. Könnyű lesz? Nem! Nagyon nem! Ifj. Ficza Ferenc, a tavalyi bajnok újra gyors lesz. Bárkovics Zoltán szintén. Bittmann Attila pláne. És akkor még nem beszéltem két csapattársunkról, Major Beniről és Ballai Mátéról. Szintén piszok gyorsak.

De most, az utolsó teszten, sehol senki, messze Gabi volt a leggyorsabb, és ez fontos.

Szurkoljatok, hogy jól sikerüljön az első verseny, ne legyen gond.

A boxutcában egy érdekes pletyka terjengett, WTCC előtt verseny? Na ne… Ingyenes WTCC, iszonyat mennyiségű néző, és mi ott versenyezhetünk? Huh, az bizony jó lenne..

Megosztás:
Facebook
Twitter