fbpx

Rallye-val hangolódtunk Slovakiaring-re

A Slovakiaring-i verseny előtt egy héttel, a már szokásosnak mondható FRT Rallye Sprint-re látogattunk ki. Az autót ismét Szigeti Attilától kaptuk, mely egy Suzuki Swift Sport, Super1600-as bodykit-el. Klasz autó, és ismét nagyon jól működött.

Igaz, volt egy két kisebb technikai probléma, de ezeket a helyszínen gyorsan orvosolták. Az első felfutás után Gábor nagyon jól állt, vezette a kategóriát, igaz egyel feljebb neveztünk, a 2000cc-es autók közé. A második felfutáson még jobbat akart menni, de sajnos besokallt, és meg is pördült. Így a harmadik felfutáson kellett jó időt menni, ám a motortartó bak eltört a szakaszon, így vissza kellett vennie. A második hely így is meg lett, alig 3 tizeddel lemaradva, sőt, a 96 indulóból a kiemelkedő 4. helyet szerezte meg összetettben. Ezúton gratulálunk a győzteseknek, nagyon jó hangulatú, izgalmas verseny volt, szoros végeredménnyel.

Az oldalon látható, hogy több új partner is megjelent, ez a készülőben lévő Nissan Sunny Pulsar versenyautó előszele, ezek a cégek álltak mögénk a project sikeres kivitelezésében. Sajnos a jelentős részük külföldi, ezt szomorúan, de el kell fogadnunk. Az autó lényegében Rallye Sprint versenyekre épül, de teljesen homológ felszereléssel, így bárhol használható lesz.

Végezetül térjünk rá a legfontosabb eseményre! Újra a Peugeot 407-el versenyzik Gábor a hétvégi OB és FIA Zóna futamokon. Egy hihetetlen sűrű és izgalmas hétvégének ígérkezik, mind számunkra, mind a kilátogató közönség számára. Lesz FIA GT1 Világbajnoki futam, Clio Cup Bohemia, Kia Lotos Cup, szlovák és magyar túraautó bajnoki futam, formula autók, endurance bajnoki futam és még sorolhatnám. A teljes időtáblázatot ezen a linken lehet megtekinteni.

A Peugeot-val már volt egy sikeres hétvégénk ezen a pályán, sőt szinte ugyanezen ellenfelekkel szemben, ám most további S2000-es autók érkeznek, ami még izgalmasabbá teszi a hétvégék. Nem számítunk könnyű versenyekre.

Az autóra felkerültek az új támogatók, ám a design nem végleges, de azért így sem néz ki rosszul 🙂

Megosztás:
Facebook
Twitter