fbpx

300-ak versenye következik!

2010 óta, minden évben az utolsó versenyünk a Szilveszter Rallye. Elsőre ez csak kíváncsiság volt, mára ez hagyománnyá vállt. Sokaknak ez csak egy muri, de mi nagyon komolyan vesszük, ahogy, egyébként minden versenyt. Idén minden eddigi rekordot megdöntve, 300 induló várja majd a rajtot. A 2000cm-esek között próbálunk maradandót alkotni idén, újra a saját építésű Nissan Sunny GTi-vel.

Nézzük az eddigi hat alkalommal, hogy sikerült szerepelnünk. Menjünk sorba.

2010 – GFS Polski Fiat

Az első gyorsaságis idény után, amikor a legjobb újoncként harmadik helyet sikerült megszerezni a Suzuki Swift Kupában, lehetőséget kaptunk a GFS Racing-től, hogy a csapatvezető első autójával, egy egyedileg épített Polski-val álljunk rajthoz. Hátsókerék hajtás, szekvenciális váltó. Komoly kezdés, és nulla rally-s tapasztalat.

De az időjárás is rögtön a legkeményebb arcával fogadott minket, mínusz 15 fok, jeges pálya, mi pedig régi téli gumin. Be is estünk az árokba. Nem értünk célba.

2011 – VW Golf

A kezdés után egy évvel nem is gondolkodtunk a rajthoz-állásban. Sem anyagilag, sem időben nem voltunk felkészülve.

Ám végül, az utolsó pillanatban egy elérhető autót kibéreltünk. Ez egy nagyon egyszerű VW Golf volt, nem is vártunk túl sokat tőle.

De amíg ment, egész jó helyeken haladtunk, de szegény kilehelte a lelkét nem sokkal a vége előtt. Újra elmaradt a célba érés.

2012 – Mitsubishi Evo VIII

Ebben az évben már komolyabb támogatói hátterünk volt, ennek köszönhetően igazi vadállat volt a társunk a 2012-es Szilveszter Rally-n. Felkészülten érkeztünk, teszteltünk. De hiába volt a biztató tempó, végül váltóhiba miatt csak SuperRally szabályokkal fejeztük be a versenyt, azaz célba értünk, de nem értékelhető helyen.

Mindenesetre jó volt belekóstolni a Rally komolyabb részébe is, és ilyen erős autóval menni.

2013 – Nissan Sunny GTi

Még 2010-ben, mikor elkezdődött a pályaautós karrier, a saját Nissan Sunny GTi utcai autóról lejárt a műszaki. Mi legyen vele? Hát csináljuk belőle versenyautót! Jó, ez így elég hülyén hangzik, de így volt. Három év alatt eljutott a project odáig, hogy komolyabb versenyre is oda lehessen tolni. Teljesen saját készítés, szerelem gyerek.

Meg is hálálta a bizalmat, végre probléma mentesen eljutottunk a célig. A tempója nagyon messze volt a kategória élmezőnyétől, de a vigyor az arcunkon mutatta, hogy élveztük. Végül a 2 literesek között a 8. hely, és összetettben a 75. helyezés sikerült.

2014 – BMW M3

Ismét egy új autó, ezúttal egy hátsó kerekes bajor márka. Az Apex Racing támogatásával felkészülten érkeztünk, és végig jó hangulatú versenyen sokáig küzdöttünk a dobogó legalsó fokáért a kategóriában. Azonban, most sem került el minket a balszerencse. Féltengelytörés miatt csak teljesíteni tudtuk az utolsó dupla gyorsot, de tempót nem lehetett autózni. A harmadik helyről így az ötödikre csúsztunk vissza. Így is ez volt az addigi legjobb eredmény a Szilveszter Rally-s történetünkben.

2015 – Nissan Sunny GTi

A tavalyi versenyen visszatértünk a Sunny-hoz. Az autóba bekerült egy erősebb, japán belpiacos SR20VE motort, kis bütyköléssel már 187 LE volt a teljesítmény. Oké, sok kategória társ inkább a 260-hoz volt közelebb, de mi ennek is örültünk. Nagyon eltaláltuk a gumiválasztást, a csapat támogatását is élveztük, csak a versenyzésre figyelhettünk. Szinte végig vezettük a kategóriát, komoly autók ellen.

Az utolsó dupla gyorsaságin azonban egyetlen másodperccel alulmaradtunk, a 2015-ös Rally2 bajnoktól. Akkor szinte lila volt a fejünk, de utólag visszatekintve, még ez a második hely is nagy siker volt. Főként az, hogy a 280 indulóból az összetett 27. helyen sikerült célba érni.

2016 – Nissan Sunny GTi

Idén picit szűkösebb keretek között, de ott leszünk újra a Szilveszter Rally-n. Az autó tovább fejlődött tavaly óta, de nem árulunk zsákbamacskát, ez még mindig a mi kis amatőr autónk, rengeteg energiával megspékelve. A motor már közelebb van a 200 LE-höz, és a D2 Racing kisebb segítségével egy új futóművet is kap. Mire lesz elég? Ha a tavalyi verseny lenne ez, akkor meglenne az első hely a kategóriában. De ez egy új év, másik verseny. Reméljük azért újra a dobogóért leszünk harcba.

Megosztás:
Facebook
Twitter