fbpx

Két győzelemmel növeltük az előnyünk a második Slovakiaringi hétvégén

A Swift Cup Europe idei év negyedik hétvégéjére a Slovakiaringen került sor, ahova idén már másodszor tértünk vissza. Újra három verseny várt ránk. Külön öröm, hogy olyan nívós eseményen szerepelhettünk, mint az FIA WTCR hétvége. Sajnos, nézők nem lehettek a lelátókon ezúttal.

A hétvégére 21 pontos előnnyel érkeztünk, fő riválisunk Dominik Haselsteiner előtt, aki mögé beállt az egész csapata, így tudtuk nehéz dolgunk lesz, hisz öten neveztek a csapatukba, mi pedig egyedül küzdünk.

Ez meg is látszott az időmérésen, Ők bolyban autóztak, kihasználva a szélárnyékot, nekünk maradt a saját tempó. Egy kört raktunk a gumikba, nem erőltettük túl, hisz ismét 6 gumival kellett megoldani az egész hétvégét. Az időmérést a harmadik helyen zártuk, ami tökéletes volt számunkra.

A hétvégére újabb támogatóval gyarapodott a minket segítők száma, az Printapic matricái kerültek fel az autóra. Ezúton is köszönjük a bizalmat.

Az első futamon maradtunk az időmérős gumikon, melyekben csak egy gyors kör volt. Ez bevált eddig is, nem változtattunk a taktikán. Szerencsére már az elején jó tempóban tudtunk autózni, elhoztuk a leggyorsabb körért járó plusz pontot. Később erre nincs lehetőség, hiszen ezek a gumik egy körig gyorsak igazán, az elején kell megnyomni.

A negyedik körben már vezettünk, mögöttünk a pokolian fiatal és nagyon ügyes Maciej Banas-t, akivel párban el is autóztunk a célig. A leintéskor természetesen nagy volt az öröm, volt átintegetés neki, nagyon fair és kemény ellenfél volt.

A levezető körben azonban feltűnt, hogy a harmadik helyen álló Dominik nagyon gyorsan jön, versenytempóban. Megelőzte Banas-t, majd jött fel ránk. Ez mi?

Újra gáz, és mint a pokol meg kellett nyomni az utolsó utáni kört is. Végül kiderült, hogy minket az első két helyen ugyan leintettek, de a többieket nem, így még egy körünk volt. Így sikerült kétszer is nyerni az első versenyen.

A második futamon a fordított rajtrács miatt a nyolcadik helyről kezdtük, előre felkerültek az új gumik.

Az ötödik körig tartott a küzdelem, előzések körről körre, de átvettük a vezetést. A célig folyamatosan tudtuk tartani a tempót és közel négy másodperccel nyertük a második futam, plusz 1 pontért meg elhoztuk a leggyorsabb kört is. Nagyon jó!

A harmadik futamunk több órát tolódott, hisz a WTCR futama után egy hatalmas baleset miatt újra kellett építeni a szalagkorlátot.

Végül késő délután, enyhén szemerkélő esőben rajtolhattunk. Sok osztrák pilóta felrakott előre új gumikat, amin volt fejvakarás, hisz úgy emlékeztünk, hogy Ők ezt már megtették a második futamon. Jó is volt az első tapadásuk.

A verseny nagyon keményen alakult, lényegében aki közelünkbe volt, az nekünk jött. Ettől függetlenül ismét a nyolcadik helyről élre tudtunk állni, ám a verseny baleset miatt megállították a negyedik körben.

A rajtrácson azonban nem az első, hanem a harmadik helyre soroltak, újabb csavar a történetben. Az utolsó zöld zászlós kör adta a sorrendet.

Ezúttal a Safety Car-os rajt jól sikerült, igaz többen is nekünk jöttek, kezdett az autónak a futóműve elmenni, és a kocsi hátuljából is furcsa hangok jöttek.

A hetedik körben ismét vezettünk, de nagyon nehezen lehetett az autót az ideális íven tartani.

A verseny számunkra a 8. körben ért véget, Dominik a féktávon belénk jött, majd a kanyar kijáratán ismét. Rögtön bal első defekt. Sajnos a futamból kiállni kényszerültünk. A futamból már csak egy kör volt hátra, így teljesítettük a futam 70%-át és kaptunk néhány pontot.

Dominik időbüntetést kapott, így a 10. lett, ennek köszönhetően nem sok pontot tudott ledolgozni.

A hétvége után számításaink szerint 28 ponttal vezetjük a bajnokságot. Az év végén a két legrosszabb eredményt levonják, már ezt is nézegettük, így is jól állunk.

A szezonzáró futam október 23-25. között a Hungaroringen lesz, ami nekünk nagyon jó. Ugyan nézők ismét nem lehetnek, de minden futamot élőben közvetítenek majd.

Megosztás:
Facebook
Twitter