fbpx

Hétvégén eldől a bajnokság!

A 2011-es Bajnokság utolsó versenye következik, a legfontosabb verseny ebben az évben, hisz kiderül, hogy amin évek óta dolgozunk, beteljesedik-e. A helyszín az ausztriai Salzburgring, brutál gyors pálya, alig pár kanyarral, életveszélyes síkánnal, és még ennél is veszélyesebb osztrák Suzukisokkal. A bajnokságot Tim Gabi vezeti 185 ponttal, a 164 pontos Bárkovics Zoltán és a 155 pontos ifj. Ficza Ferenc előtt.

Az előny tehát sok, de egy hétvégén maximum 43 pont gyűjthető, így észnél kell lenni. A pole és a versenyen futott legjobb kör is plusz egy pont, így ha Gabi 21 pont előnnyel várja az utolsó futamot (egy hétvégén két versenyt rendeznek) akkor már bajnok, hisz biztosan Ő nyert idén a legtöbbször.

A pálya szinte csak a szélárnyékról szól, tehát nagyon kemény taktikai meccsre lehet számítani. A pálya veszélyes, ahogy azt tavaly is láttuk, több mint a mezőny fele totálkárra törte az autóját. A tavalyi balesetektől a Tempó Magazin készített egy nagyszerű összefoglalót, lásd lejjebb. Igaz, tavaly ez a pálya hozta meg az első győzelmet, de sajnos az első totálkárt is számunkra, így vegyesek az érzelmeink.

A hétvége másik érdekessége, hogy vasárnap nincs verseny, mindkét futamunk szombaton kerül megrendezésre. Az időmérés pénteken 15.55-kor kezdődik, szombaton 9.00-kor az első, 13.00-kor a második verseny következik.

Érdemes lesz péntektől figyelni a Twitter csatornánkat, illetve Gabi Facebook oldalát.

Salzburgring, Összefoglaló, balesetek:

Megosztás:
Facebook
Twitter