fbpx

Az első győzelem a Rallye2-ben!

Már az első versenyen, az Eger Rallye-n sikerült szép eredménnyel bemutatkozni, hisz kategória második és összetett harmadik helyet autóztunk. Már akkor tudtuk, hogy sikerült felvenni a tempót, és olyan pályán, ami jobban fekszik a kis Opel Adam R2-nek, labdába rúghatunk.

Egy felkészülési teszttel a hátunk mögött érkeztünk a Miskolc Rallye-ra, ahol szerencsénkre volt egy új pálya is, így a három pályából csak kettőn voltunk hátrányban, hogy nem ismerjük a szakaszokat.

Ez az időeredményekben meg is látszott, az első és második gyorsasági szakaszon még kaptunk a riválisoktól, de a harmadikon megszereztünk életünk első Rallye2-es szakaszgyőzelmét. 54 indulóból elsőnek lenni nagyszerű érzés volt!

Ez a három gyorsasági szakasz alkotta a versenyt, azaz végigmentünk a három pályán, egy kis szerviz idő, majd ismétlődött az egész. Kilenc gyorsunk volt, ami azt jelentette minden pályán háromszor mentünk.

A második három gyorsasági szakaszon már magabiztosabbak voltunk és a Trencsényi Vince – Pannuska Dávid páros mögött haladtunk a második helyen. Elég tetemes volt a hátrányunk, de nem adtuk fel! Az utolsó három szakaszra lefaragtuk 5.9 mp-re a lemaradást, innen kellett megfordítani az állást.

Mivel mindig a Rallye2 mezőnye előtt fejezte be az előző kört az ORB, folyamatosan felhordásos, piszkos pályán mentünk, ráadásul megörököltük az első rajthelyet, így nem volt könnyű a dolgunk.

Timár Tomi nagyszerűen navigált, jó tempót adott, és a kilencedik gyorsasági szakaszra elfogyott a hátrány, minden az utolsó, powerstage szakaszra maradt.

A befejező pályán tényleg határon mentünk, de sikerült! Megfordítottuk az állást, és megnyerve a powerstage-t és a plusz pontokat, megnyertük a Miskolc Rallye-t. A kilenc gyorsasági szakaszból hatot mi nyertünk!

Az egész hétvégén piszok keményen dolgoztunk, a csapat tökéletesen szervizelt és parádés autót adott alánk. Ez az Ő győzelmük is! Meg is ünnepeltük a céldobogón 😀

Folytatás három hét múlva a Iseum Rallye-n, murván! A bajnokság élén érkezünk!

Megosztás:
Facebook
Twitter