fbpx

Végre teszteltünk!

Végre (tuti?) vége a télnek, és pályára gurulhattunk a felújított motorral szerelt Peugeot 407-el. A Zomer Motorsport által felújított és áttervezett motor első bevetése volt ez, nem kis téttel. Ki kellett deríteni, hogy fejlődött-e a motor, hogy elkezdünk-e visszafelé lépkedni az alagútból.

A szombati napon volt a kétnapos tesztünk produktívabb napja, Gábor ki-be járkált a pályára. Nem ment sok kört, inkább csak helyzeteket szimuláltunk, olajnyomással dolgoztunk, egyeztettünk a gyártóval, amolyan igazi fejlesztő/tesztelő munka. Nem túl izgalmas, ám számunkra a legfontosabb jelenleg.

IMG_731399A tavalyi értékeknél jelentősen jobban produkált az új motor, még tanulnunk kell és egyeztetnünk a gyártóval, de jókora lépést tettünk előre. Hogy számosítsam a fejlődést, a számunkra kritikus pontokon az új motor majd kétszeresét produkálta a tavalyi olajnyomásnak.

A motorhoz érkezik még egy kit, amivel tovább tudjuk az üzembiztonságot növelni, és ezt újra leteszteljük, és végre a versenytempón tudunk majd dolgozni.

A második tesztnapon a Gyorsasági Média által készített interjú Gáborral még többet elárul a pozitív fejleményekről:

Nem mondhatni, hogy berozsdásodtál, hisz volt autós programod már idén, de milyen volt újra a Peugeot-val igazi pályán körözni? 

Tim Gábor: Nagyon hiányzott már és nagyon jó volt vele menni, de tudni kell, hogy jelenleg technikai jellegű tesztelésen vagyunk, ettől nem fogok formába lendülni még 🙂

Megkerülhetetlen a kérdés: műszakilag minden rendben az autóval?

TG: Egy folyamat közepén tartunk. A Zomer Motorsport átalakította a motorunk olaj-járatait és felújította. Most teszteltük először, az adatok mennek vissza a gyártóhoz. Annyi már biztos, hogy rengeteget fejlődött a motor, sokkal jobban állunk, de a fejlesztésnek még nincs vége.

Gondolom figyelted az ETCC-futamokat és a leendő ellenfeleket, a tavalyihoz képest milyennek látod ezt a mezőnyt?

TG: Örülök, hogy sokkal több S2000-es autó van, erősebb szerintem a mezőny. Természetesen szívfacsaró látni, hogy az autónk igazi ellenfelei már egymásnak feszülnek, remélem hamarosan összemérhetem velük a tudásom.
Ha a technika nem szól közbe hová várod magad mennyire lehet versenyképes a Peugeot?

TG: Az S2000-es autók nagyon nagyon közel vannak egymáshoz. Úgy érzem, ha nem kell technikai gondokkal küzdenünk, és teljes mértékben csak a versenyzésre tudunk koncentrálni, az élmezőnyben tudnék autózni. De ezt könnyebb mondani, mint bebizonyítani. Remélem idén sikerül.

Végleges-e már a 2013-as versenyprogramotok, összeállt a szükséges költségvetés?

TG: A költségvetésünk nagyon szűk. De jelen pillanatban ezen nem gondolkozunk, hogy hol versenyzünk. Először muszáj a kocsinknak üzembiztosnak lennie. Nagyon szeretnénk 1-2 ETCC futamon ott lenni, és a Magyar OB futamain részt venni.

Megosztás:
Facebook
Twitter