Van remény!

Feldolgozhatatlan érzelmileg ez a Monza-i hétvége. A motorunk, mely már a felújítás óta problémásan működött, az első teszten ki is lehelte a lelkét. Kész, vége. Vagy mégsem? Tudni kell, hogy az autónk nagyon ritka. Míg más típusokhoz (BMW, Seat, Alfa, Honda), viszonylag könnyen lehet jutni alkatrészekhez, a mi autónkból mindössze hat darab készült. Az, hogy mégis találtunk megoldást, az egy egész napos megfeszített munka volt, logikai játszma, egy pókercsata. Idegőrlő.

Közben mindenki tesztel a pályán, beállításokat próbálgatnak, tanulják ezt az egyszerűnek tűnő, de valójában nagyon is nehéz pályát. Gabi ment eddig 9 kört talán. Abból 6 csak ellenőrzés volt, ki és bevezető körök. Semmi..

Csapatunk két tagja elindult a cseremotorért, és tervek szerint, szombat reggel visszaér. Sajnos a reggeli szabadedzés nem tűnik valószínűnek, de az időmérőre kigurulunk. Azaz Gabinak lesz 30 perce. Mire elég, mit lehet elérni? Innen már minden csodának számít. Ha eljutunk a kockás zászlóig, már csoda.

Tegnap még egy lyukas garast sem adtam volna erre, de látva a csapat munkáját, azt hogy semmilyen körülmények között nem adják fel, nekem is erőt ad. Gabinak is.

A nap folyamán minden adminisztratív átvétel megtörtént, Gabi volt regisztráción, versenyzői eligazításon. Minden, ahogy kell, tehát folytatjuk úgy, ahogy eddig is. Menekülünk előre. Mert innen csak előre van.

Holnap 11-ig az autónak a technikai átvételen meg kell felelnie, és irány az időmérés.

Jelenlegi hősi küldetésen Schiller Zsolti van, önként vállalta, hogy elindul a motorért, bármennyit levezet. Zengő azonnal (!!) rendelkezésünkre bocsájtotta szállító buszát, a szerelők készítik fel az autót, Csuti Laci és Elekfy Witold pedig küzd azért, hogy a motor itt legyen.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..