Téli felkészülés

Tim Gábor 2011-es szezonja véget ért, de ez nem jelenti azt, hogy most jó ideig nem lát versenyautót. A pilóta menedzsmentje minden lehetőséget megragad, hogy a versenyző autóba üljön. Legyen szó profi S1600-as Suzuki Maxi-ról, vagy amatőr rallye autóról. Sőt, az egyik legjobb alapozást a gokart jelenti, ami téli hónapokban a fedett bérgokart pályákat jelenti. Nem érdemes, és nem is szabad egyik irányt sem lenézni, minden egyes versenykör, verseny kilométer tapasztalatot és kondíciót jelent.

Az évad végeztével, szerencsére a gyorsasági szakág több képviselője gyakran összejár, és amolyan baráti összejövetel szintjén, gokartozást tart, amit persze nem tudnak, nem komolyan venni. Azért is jó az ilyen esemény, mert több pilótáról kiderülhet, hogy valójában az élmezőnyben lenne a helye, ha megfelelő technikába ülhetne. Gabi ezeken az eseményeken persze nagyon jól megy, de 7 éves gokart múlttal ez el is várható.

A versenyek alatt természetesen a versenyzők, csapattagok már a jövő évről is beszélgetnek, ez is segíti, hogy még több információ áramolhasson, ez mindenki számára csak hasznos lehet.

Minden hónapban, a kiskunlacházi reptéren kerül megrendezésre az FRT, melyen amikor csak tehetjük, elindulunk. Van, mikor a SIMCO liga saját autójával, egy igencsak viseltes Ford Sierra-val, vagy kupás Swift-el, de az utolsó versenyen Gábor beülhetett egy nagyon komoly Suzuki Swift Maxi-ba, mely technikailag igen közel áll az S1600-as technikához. Feszes futómű, könnyű kasztni, szekvenciális váltó, szóval nagyon profi autó.

A tulajdonos, Blaskovits Tamás is indul a versenyeken, de neki köszönhetően, Gábor már egy versenyt teljesített az autóval, sőt a jövőben újra indulhat az FRT rallye-sprint futamain. Az autó tudtunkkal eladó, így aki egy igen igényesen megépített, kategóriájában igen erős autót szeretne, annak csak ajánlani tudom!

Az autóval még Gábor barátkozik, de reméljük, hogy január 7-én már dobogóra tud állni a következő megmérettetésen. Íme az autóról egy onboard felvételt.

A tavalyi évben, még a GFS Racing-nek köszönhetően, nevezhettünk az év végi Szilveszter Rallye-ra, ahol sajnos nem sikerült célba érni, melyről itt olvasható beszámoló. Idén, az utolsó pillanatban terveztük el, hogy indulunk a versenyen, igaz csak nagyon minimális anyagi ráfordítással.

Nem is volt célunk csúcstechnikát bérelni (Igaz, lehetőség sem volt), hisz Gábor a rallye szakág pilótáihoz képest kezdő ebben a műfajban, ez a versenyág teljesen más vezetési stílust igényel. Azt is érdemes tudni, hogy csak és kizárólag aszfaltos rallye-kon indulunk, hisz ez hasonlít legjobban a gyorsasági versenyzéshez.

Végül, egy VW Golf II Gti-t tudtunk bérelni, mely ugyan műszakilag megfelelő paraméterekkel bírt, jó futómű, kb 140-150 LE, de az idő hiánya miatt nem lehetett megfelelően felkészíteni. Mindenesetre beneveztünk, és kellemesen csalódtunk az autóban, egész jól húzott, és a futómű valóban nagyon feszes volt.

A H4 kategóriába neveztünk, azaz a 2000ccm-es autók közé. Az autó nem volt ütőképes itt, de tapasztalat szerzésnek kitűnő az ilyen verseny. Az első napon, szerencsére eltaláltuk a gumiválasztást, így Gábor igen jó helyen végzett, igaz, navigátorának, Tímár Tamásnak ez volt az első navigálása, így éles helyzetben, este kellett először az autóval és a navigátorral összeszokni. Mindenesetre az első felvonás jól sikerült.

A második napon hat gyorsasági szakasz következett. Az első viszonylag rendben sikerült, azonban a váltóval problémák akadtak, rengeteg idő maradt a gyorsba, és sajnos egy megforgás is lassította a párost. A harmadik gyors előtt nem volt szervizidő, így nehézkes váltásokkal kellett küzdeni, ám nem ez volt a legnagyobb baj. Az egyik féktáv nem sikerült, és Gábor a gumifalba csúszott. Ugyan az autó nem sérült jelentősen, az innen való újraindulás már majd egy percbe került.

A negyedik gyorsasági szakasz előtti szervizidő már elégséges volt, hogy a váltó hibáját orvosoljuk, így ezzel már nem volt gond. Azonban az autó vize felforrt, a gyorsasági végére. Mivel az autóban nem működött sem a fűtés, sem a visszajelző műszerek, így a páros tehetetlen volt, és az ötödik gyorsba már nem jutott el, kénytelen volt feladni a küzdelmet.

Így elmondhatjuk, hogy kettőből semmi, azaz az eddigi két Szilveszter Rallye versenyünket nem tudtuk befejezni. Talán harmadszorra..

Január 7-én tehát ismét FRT, azaz a kiskunlacházi reptéren rallye-sprint verseny, amit nagyon várunk. Reméljük hamarosan már a Peugeot-ról szóló cikkel jelentkezünk, hisz várjuk már az első tesztet a felújított autóval. Közeledik az idény!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.