fbpx

Talpon KO után

A WTCC hírblog szerkesztője, és az Eurosport kommentátora, csapatunk főnökével, Csuti Lacival készített interjút.

Laci, hogy vagy?

„Voltam már rosszabbul is. Persze megviselt a hétvége engem, és az egész csapatot is. Hullámzó néhány napon vagyunk túl, többször is megjelent előttünk az a bizonyos reménysugár, aztán amikor már kezdtük elhinni, hogy sikerülhet, akkor az orrunk előtt becsapták az ajtót. Viszont annak örülök, hogy a csapatom bebizonyította, a végsőkig képes küzdeni, és hinni. És ezt nem csak én látom így, hanem a pilótánk, Tim Gabi és a csapat szponzorai is elismerték a fiúk erőfeszítéseit. Szóval bár végül nem sikerült a csoda, mégis büszke vagyok az egész társaságra.”

Idegesítő lehetett, hogy pont a motor romlott el.

„Igen, elég bosszantó volt. A télen az egész autót újjáépítettük az utolsó csavarig, egyedül a motor revízióját bíztuk a Peugeot 407-et fejlesztő dán Alternative Engineering cégre. Most mondjam azt, hogy az ember csak abban bízhat, amit saját maga csinált?”

Mit mondanak a dánok?

„Nagyon korrekt módon elismerték, hogy konstrukciós hibáról van szó, és magukra vállalták a felelősséget és az egész hercehurca költségeit. A motor már kinn van Dániában, és dolgoznak a hibák kijavításán.”

Több olvasóban is felmerült, hogy miért nem tesztelt az RCM, hogyhogy egy versenyen derül ki egy konstrukciós hiba?

„A kérdés abszolút jogos. Sajnos a dánok a télen igencsak megcsúsztak a motorrevízióval. Novemberben küldtük ki a blokkot, azt ígérték, december közepére kész lesz. Ehhez képest csak február közepén kaptuk meg, így érdemben nem volt lehetőségünk kipróbálni az autót. Vannak akik azt mondják, akkor nem kellett volna kijönni Monzába. Az események őket igazolják, de utólag könnyű okosnak lenni. Abban a helyzetben ez tűnt a jó döntésnek, és az akkori információk birtokában ma is az utazás mellett döntenék.”

Mi lesz most?

„Fáradtság ide vagy oda, már a verseny másnapján elkezdtünk dolgozni a következő hetek programján. A támogatóink továbbra is szilárdan hisznek bennünk, mi pedig Tim Gabiban és az autóban. Ahogy említettem, a motor kinn van Dániában, és az Alternative Engineering azt ígérte, két-három hetet vesz igénybe a hibák kijavítása. A csapat addig rendbe teszi a Peugeot-t, és ha megérkezik a motor, egyből megyünk tesztelni. A következő Eb forduló lesz a legközelebb Magyarországhoz, április 29-én biztosan sok magyar kijön majd a Slovakiaringre, úgyhogy nekik is szeretnénk bizonyítani.”

Nem merült fel bennetek, hogy ha elsőre nem sikerült jó motort adniuk a dánoknak, akkor másodszorra is gondok lehetnek?

„De igen, és léptünk is ez ügyben. Felvettük a kapcsolatot a magny-cours-i Sodemo céggel, akik elsősorban francia versenyautókba építenek motorokat. Egy nagyon profi csapatról van szó, ők készítik például az IRC-ben futó Peugeot 207-es autók motorját, de nyertek már brit túraautó bajnokságot is Alain Menuvel és egy Renault Lagunával, még a kilencvenes évek közepén. Kaptunk tőlük egy szimpatikus árajánlatot, úgyhogy az a terv, hogy készíttetünk velük egy másik motort. Tesztelünk mind a kettővel, és amelyik a jobb, azt használjuk, a másikból pedig tartalék lesz.”

Milyen a hangulat most az RCM-nél?

„Fáradtak vagyunk, és egy kicsit bosszant minket, hogy meg sem tudtuk mutatni, mire lenne képes az autó és Tim Gabi, de megyünk tovább. Már a hazaúton is csak arról beszélgettünk, hogy a következő napokban mi vár ránk. Nem is mi lennénk, ha egy ilyen kudarc miatt kétségbe esnénk vagy feladnánk. Győzelem vagy halál, nálunk ez a jelmondat, és egyelőre még élünk.”

Megosztás:
Facebook
Twitter