fbpx

Rally győzelemmel hangoltunk az idényre

DSC_0448A Slovakiaring után, a Hungaroring-en is sikerült tesztelnünk az RCM CUP rajtja előtt, és ismét jól sikerült a felkészülés, hisz a legjobb időket autóztuk. Jó volt látni a Hungaroring-en, hogy jelentősen megnőtt a mezőny, nagyon jó idényre számítunk, mely a tavalyinál is hosszabb lesz, 7 helyszínen 15 verseny kerül megrendezésre.

A teszt után már másnap, szombaton leköltöztünk Pétervására Rally-ra, ahol a MARB Északi régiójának második versenyét rendezték. Akik követik a karrierünk, tudhatják, szeretjük a rally-t is, ám lényegében soha nem volt sikeres futamunk, főként technikai gondok miatt. A 2014-es Szirák-Vanyarc Rally volt eddig a csúcspont, ahol kategória másodikok lettünk.

Most nem bíztunk semmit a véletlenre, az Apex Racing által felkészített Suzuki Swift tökéletesen viselkedett egész versenyen, semmilyen problémával nem kellett küzdenünk, csak a versenyre lehetett így figyelni.

Kategóriánkban, a 1600cc-esek között 16 induló volt, ami jónak mondható. A szombati prológon még álmosan kezdtünk, volt egy kicsúszás, és nem sikerült jó eredményt elérni. A vasárnapi első gyorson már jó volt a tempó az elejétől.

99

Elsőre a kategória második időt autóztuk, de ezek után, már minden hátralévő gyorst megnyertünk, és ezzel elértük Blaskovits Tamás navigálásával az első győzelmünket. Sőt, összetett MARB értékelésben másodikok lettünk!

Jövő héten irány a Hungaroring, hisz kezdődik a gyorsasági idény, és az RCM CUP.

A Pétervására-i Rally eredménye

finish

Megosztás:
Facebook
Twitter