fbpx

PannóniaRing – Első verseny – 3. hely

Még péntek este Gabival, vacsora közben átbeszéltük a rajt és első kör lehetőségeit. Olyan 4-5 lehetőséget vettünk, ami lehet, és hogy mikor, mit kell csinálni. A legjobb lehetőségről keveset beszéltünk, mert kicsi volt az esély, de bejött…

A legjobb lehetőségünk az volt, ha Gabi lerajtolja a 4. helyről induló Bús Edinát, és megy Bittmann Attilával, aztán ha tud, akkor még az elején előz még eggyet. Azért az elején, mert tudtuk, hogy Bittmann jó fél másodperccel gyorsabb körönként.

Azt is tudni kell, hogy az osztrák Suzuki Motorsport Cup versenyzőivel együtt versenyzünk az idei év hátralévő részében, így velük is csatázni kell, nemcsak a magyarokkal. Így az 5. hely az valójában a 17. rajthely volt, hisz az osztrákokat a rajtrács elejére sorolták, mert gyorsabbak az erősebb kocsinak, és a slick gumiknak köszönhetően.

A rajt 30 mp eltolással történt, azaz, elrajtoltak az osztrákok, és 30 mp múlva a magyarok.

A rajt nagyon jól sikerült, Gabi simán a 4. helyen kanyarodott, majd a második körben, köszönhetően Bittmann kisebb hibájának, feljött a 3. helyre.

Az első kettő elkapására nem volt esély, hisz 4-5 tizedekkel gyorsabbak voltak, de volt elég gondunk. Bittmann nagyon gyors, tapasztalt versenyző, így a hátralévő 11 kört végig kellett védekezni.

Ezt úgy képzeljétek el, hogy konkrétan végig. Minden kanyarban, egyenesben állandó volt a különbség ami nem volt több 4-5 méternél.

Megjegyzem azt is, hogy Bittmann vérprofi, és nagyon fair pilóta. Várta a hibát, vagy a helyet, ahol beszúrhat, de nem lökdösődött, nem csinált őrült manővereket. Gabi viszont nem hibázott, és nem hagyott helyet, és végig vonatozva, az én szívemet kikészítve érkeztek el a célig.

Nagyon jól folytatódik tehát a második versenyhétvége, holnap is jó versenyt szeretnénk, és nagyon fontos, hogy sok pontot gyűjtsünk.

Megosztás:
Facebook
Twitter