fbpx

MiniRally, VI. futam, Ismét a második hely!

A Kiskunlacház-i reptér lassan a második otthonunk, hisz a MiniRally futamokat mindig itt rendezik meg. A bajnokságban a Suzuki-val a H3 kategóriában szereplünk, mely az 1300-1600 ccm-es autókat foglalja magába. A második helyen állunk a bajnokságban, és ezen a futamon ezt a helyünket ismét megerősítettük. Sőt, összetettben is nagyon jól szerepeltünk! Olvass tovább >>

Ez volt az első eset ebben az évben, hogy a MiniRally futama szakadó esőben került megrendezésre, ami nekünk jól jött, hisz a Suzuki gyári motorja nem valami erős, ebben a mezőnyben pedig a leggyengébb. Igaz, az autó jó súlypontja, és persze a pilóta rengeteget számít, ezért bizakodtunk.

A kategóriánk, ahova az előző futamon feljebb soroltak (1328 ccm-es a motorunk) picit erős nekünk, hisz az első helyen álló versenyző autója 1600-as, könnyebb vagy 150 kg-al és erősebb is. Nem beszélve a slick gumikról. Ez ugyan amolyan magyarázkodásnak tűnik, de egyértelmű, hogy a menetenként kapott 6-8 mp azért az nagyon erős.

Mivel az első menetnél esett, nem jött ki annyira a különbség, így Gabi alig egy másodpercet kapott. Bizakodtam benne, hogy tovább esik, de sajnos elállt az eső, amellyel a győzelmi esélyünk is elszállt. Onboard felvételt elemezve Gabi talált még időt a pályában, a második menetre gyorsult is, de ekkor a rivális már nagy időket autózott, és kaptunk újabb 3mp-et.

A harmadik menetre így nem maradt már tét, hisz ilyen hátrány nem ledolgozható, főleg hogy a pálya időközben lényegében felszáradt. Gabi így tovább gyorsult, sőt az összetett 7. időt autózta meg, ami brutális ilyen autók között. A kategóriában vezető pilóta is űr időt ment, további mp-eket kaptunk, ez van…

A második hellyel a H3 kategóriában már biztos a bajnoki második helyünk, az első helyre minimális az esélyünk, hisz 6 pont a hátrány, és a győzelem 10 pontot ér, így csak valami oltári mázlinak köszönhetnénk a bajnoki címet. Szerettük volna megnyerni a bajnokságot, de be kell látni, a kupás Swift nem egy rally autó. A versenyek nagyon jó felkészülési alapot jelentenek, jó gyakorlás, de ha ebben a versenyágban labdába akarunk rúgni, akkor külön erre felkészített autóra lesz szükségünk.

Persze, azt elmondhatjuk, hogy Gabi minden kupás Swiftet jócskán elvert, sőt olyan skalpokat szedtünk, amire senki sem számítana, legyűrtünk Mitsubishi Evo-t, Honda Civic-t, BMW E36-t és még sorolhatnám.

Az utolsó futam októberben lesz, ha lehetőségünk lesz, akkor valami erősebb autóval indulunk, ha nem akkor újra meghajtjuk ebben az évben utoljára a Suzit.

Végezetül íme Gabi leggyorsabb futása, láthatóan a határon autózott, ebben ennyi volt:

Képek az eseményről >>

Megosztás:
Facebook
Twitter