fbpx

Kiestünk pár száz méter után

Nagyon fontos versenyhez érkeztünk, hisz a bajnokság második helyén álltunk a MARB 2017-es országos értékelésében. Porrogszentkirály, mint minden más verseny, nekünk ismeretlen terep volt. Természetesen egy győzelem lett volna a legjobb, de tudtuk hogy a pályaismeret hiánya fontos tényező lesz.

A szabályok szerint, az országos értékelésben az első 10 verseny számít, amin rajthoz állsz, így ez nekünk a hatodik verseny volt.

Sajnos, már az első gyorsaságin be is fejeztük a versenyt, a vezérműtengely ék tört el, természetesen egy filléres alkatrész. Először nagy volt az ijedelem, hogy a motor is tönkrement, de azóta már ellenőriztük, a kocsi már kész is, semmi baja! Bízhtató, hogy visszanézve a belső felvételeket, bőven esélyünk volt az abszolút első helyre! Tehát támadunk tovább!

Ennek köszönhetően ezen a hétvégén máris egy másik versenyt vettünk célba.

Ami a bajnokságot illeti, ezzel a nullázással nagyon minimális esélyünk maradt a bajnoki címre, de feladni nem fogjuk. A maradék négy versenyen maximális teljesítményre lesz szükség.

A kiesésünk:

Megosztás:
Facebook
Twitter