fbpx

Irány Pannoniaring!

Nem is tudom, mikor vártunk már ennyire versenyt, mint az idei szezon harmadik hétvégéjét (Red Bull Ring-et kihagyni kényszerültünk), mely a Magyag Gyorsasági Országos Bajnokság és az FIA CEZ (Közép-Európa Kupa) közös verseny hétvégéje. Az idény nyitó Hungaroring-i hétvége nem volt tökéletes, sőt nagyon is nehéz volt. Azonban azóta sok olyan alkatrész megérkezett az autóhoz, amire már régen vártunk, tudtunk tesztelni is, és jelentősen előre léptünk.

IMG_5332Sok technikai problémát, úgy tűnik sikerült magunk mögött hagyni, de persze ez technikai sport, nem mondhatjuk, hogy már nem lesz több zűr a kocsival, de egyre jobban megismerjük a Peugeot-ot.

A mezőny újra erős lesz, bőven húsz fölött lesz a mezőny, de ez FIA CEZ futamokon megszokott. A Hungaroring-en esélyünk sem volt a bajnokságot vezető STW-s autóval szemben, most azonban közelebb lehetünk. Egy futamgyőzelem hatalmas szó lenne, rajta leszünk, hogy sikerüljön.

Aki közel lakik a pályához, látogasson ki, érdemes lesz.

ob

Megosztás:
Facebook
Twitter