fbpx

Poznan: Egy győzelem, de ebben több volt

Az idei szezon negyedik hétvégéje Lengyelországban volt, számunkra ismeretlen terepen, a Poznan versenypályán. Annyit érdemes tudni, nemcsak nekünk, a mezőny egy részének szintén ez volt az első megmérettetése a technikás lengyel pályán. Első versenyen egy nyugodt negyedik hely, majd a második versenyen győzelem jó alaphangot adott, ám sajnos az utolsó futam miatt rossz szájízzel és leamortizálódott autóval távoztunk Lengyelországból.

A lengyel pálya nagyszerű, ez már elsőre feltűnt. Egy versenyzőnek a régi vágású pályakialakítás mindig megdobogtatja a szívét. Nincsenek betonozott bukóterek, csak az aszfaltcsík és mellette vagy fű, sóder és palánk. A két fehér vonal között zajlik a verseny, nincs szélesítés, nincs félreértés. Persze veszélyes is.

A másik ami fontos volt, nincsenek eszement hosszú egyenesek, nem érvényesül a szélárnyékozás annyira, nem kerülünk hátrányba a 3-4 fős csapatokkal szemben.

Az edzéseken ez látszott is, jók voltunk, megvolt a tempó egyből. Az első szabadedzésen a legjobb időt autóztuk. Utána viszont egy anomáliára derült fény, amit nem értettünk. Idén először felraktunk két új gumit a második edzésre, hogy lássuk milyen időt lehet majd menni az időmérőn. Mindig, mindenhol tizedeket, sőt másodpercet is jelenthet az extra első tapadás. Ám ezen a pályán visszafelé működött, totálisan felborult az autó egyensúlya, és ami a legfurcsább volt, alulkormányzott lett az autó. Gondolkodtunk mindenen, hogy nem jó nyomással használjuk, vagy hirtelen nagy hőhatás éri a gumit és elveszti a tapadását. Az ilyennek a kitesztelésére napok kellettek volna, de így csak azt tudtuk, hogy új gumin valami nem jó.

Míg a szabadedzésen, pályatanulás közben 1.49:620s kört futottunk, az időmérőn, négy új gumin 1.50.380s sikerült. Nem is volt jó, csak a negyedik helyre.

Az első futam ennek szellemében zajlott, semmi tapadásunk nem volt, 1:52-es idő alá sem tudtunk menni, csak követni lehetett az ellenfeleket, előzni még esélyünk se volt. A negyedik hely nem volt drámai, két junior volt előttünk, akik nem számítanak bele az FIA értékelésbe, így Báldi Gergő mögött a második hely lett a mienk a bajnokság szempontjából.

A második versenyre egyértelmű volt, hogy maradnak fent a kopott gumik, melyek egy csapásra visszahozták a tempót. Az ötödik helyről rajtolva a futam felére már második helyen álltunk, de a futamot vezető Lengyel Ádám már öt másodperc előnnyel vezetett. Ez behozhatatlannak tűnt, de a kocsi nagyon ment. Megvolt a ritmus. Az utolsó körre értük utol Ádámot, kicsit hibázott és sikerült megelőzni. Végre újra győzelem!

A harmadik versenyre a már nagyon kopott gumikat nem mertünk fent hagyni, az első tengelyre a szabály szerint mehettek fel az új gumik. Nem volt tökéletes megint.

A rajt után az ötödik helyre tudtunk feljönni, majd jött egy egészen hosszú Safety Car szakasz, közel 10 percig köröztünk. Az élen álló két Zellhofer összedolgozott, az egyik ellépett az újraindításkor, a másik feltartotta az egész mezőnyt. Szabály szerint ezt büntetni lehetett volna. Persze az újraindításkor sorra előzte meg mindenki az idősebb Zellhofer-t, aki mellett mi is elmentünk, azonban lelökött a poros részre, és nem lehetett megfogni a kocsit.

A kicsúszás után még megtaláltunk egy ugratót is, ami szétkaszabolta a kocsi alját. Borzalmasan lelassultunk és csak a célba érkezésnek lehetett örülni, az elért 7. helynek kevésbé. Az FIA értékelést ezen a futamon a ötödik helyen zártuk.

Az FIA bajnokságban továbbra is tartjuk az első helyet, de vesztettünk pontokat. Szoros az állás, Báldi Gergő feljött 18 pontnyira, de Lengyel Ádámot, Molnár Bendegúzt és a fiatal lengyel Aleks Sówka-t sem írnánk még le.

Két hétvégénk van hátra, Slovakiaringen és Brno-ban, mindkét pálya fekszik a több autós csapatoknak, így nagyon okosan és persze gyorsan kell majd mennünk a szezon hátralévő részében.

A bajnokság állása:

Megosztás:
Facebook
Twitter